Munkahelyi szolgából non-lokális szabad vállalkozó

Hogyan élhetnél jobban? Sok fiatal Y- és Z-generációs, aki szüleinek lelkesen megfelelni szándékozik, hogy hátha úgy majd kap elismerést és szeretetet, csalódással szembesül: ott ül az egyetemen egy olyan szakon, amit igazán nem is szeret, csak hallgatott az “ebbe’ van a pénz” jeligére és a “hát de valamiből meg kell élni” lélekölő szlogenekre. 

A kollektív városi legenda szerint tanulj jól, menj egyetemre, és dolgozz alkalmazottként, majd jó lesz, megbecsült leszel.

Aztán sokan harmincon éves korukban rádöbbennek, jó néhány év tapasztalattal a szakmájukban, hogy amit a főnök csinál, azt én is tudnám csinálni, és akkor a szuperbruttóm is az enyém lenne, nemcsak a nettóm. Csak közben eltelt tíz év. Ciki. Sokan negyvenéves korukban szembesülnek azzal, hogy “én miért dolgozok másnak, mikor a magam vagyonát is építhetem/építhettem volna?”

Mert azt soha nem mondják el, de a tőkeizmus, a kapitalizmus arról szól, hogy akinek van tőkéje, az learatja a tőke gyümölcseit, akinek meg csak munkaereje van, az csak a munkájáért járó ellenértéket kapja meg, de a munkája által létrehozott gyümölcsökre már nem jogosult, az a főnöké, azért övé a cég, és nem a tied.

Alkalmazottként a munkád létrehozott gyümölcse már nem a tiéd, csak a munkád ellenértéke.

Kit érdekel, ha elismernek, ha közben önmagad ellen teszel, nem tudsz öregkorodra félretenni, nem tudsz majd a gyerekednek olyan jólétet teremteni, amilyent adni szeretnél, csak olyant, amit a hiteltörlesztés utáni kis maradék lehetővé tesz… Beletörődsz, elfogadod, hogy az élet ennyicske, “dógozol” tovább, szürke hétköznapok, hétvégenként egy kis szexecske, gyerek növöget és éljük az amerikai álmot – legalábbis posztkommunista ország életszínvonalához méltóan (se?).

Van egy másik út is.

A nehéz út. A rögös út. A szűk ösvény. A kevesek által járt út.

A cikk folytatódik az alábbi “Bővebben” linkre kattintva:

Bővebben…

Reklámok