Above Majestic – film a titkos űrprogramok mögötti rejtett hálózatról

Kiemelkedő kutatók és informátorok több százezer órányi munkájába került, hogy összegyűjtsék az információkat és segítsenek megismertetni azokat a közvéleménnyel azzal kapcsolatban, hogy a kormányok miért nem hajlandóak bizonyos kérdésekkel foglalkozni.

Munkájuk során számtalan titkosított dokumentum, videó és fénykép került nyilvánosságra a hiteles személyek tanúvallomásai mellett. Az évek során ez a munka több millió embert ébresztett rá az igazságra, amelyet mindig tudtak legbelül, de több bizonyítékra volt szükségük ahhoz, hogy valóban elfogadják. Most pedig sokan készen állnak a következő lépésre, amely vitathatatlanul elérkezett.

David Wilcock kutató, akinek oknyomozó cikket több százezres tömegek olvassák, és Corey Goode informátor komoly visszhangot váltott ki az exopolitikai közösségben, amikor együtt dolgoztak annak érdekében, hogy a nyilvánosság elé tárják David élethosszig tartó kutatását és Corey vallomását. Közönségük mostanra több százezresre nőtt, mivel az emberek meg akarják érteni minden egyes részletét annak, ami az emberiség egyik legfontosabb titka lehet: a titkos űrprogram valóságát.

Titkos űrprogramok

2001. szeptember 10-én Donald Rumsfeld védelmi miniszter bejelentette, hogy 2,3 billió dollárral nem tudnak elszámolni az amerikai Védelmi Minisztériumban. Ez az összeg már akkor is jelentős része volt a világ teljes GDP-jének, de a Pentagon költségvetési hiánya azóta ennek a többszöröse lett. Az említett híres bejelentést következő napon a Pentagon költségvetési elemző irodája megsemmisült a szeptember 11-i támadás során. A rejtély továbbra is megmaradt. Hol vannak a hiányzó billiók? Lehetséges, hogy 9/11-el valami hatalmas idegen összeesküvést próbáltak eltussolni?

Az Above Majestic egy megdöbbentő és provokatív választ ad arra, hogy mi szükség van egy több billió dolláros titkos űrprogram elrejtésére. Egy elit katonákból és vállalati vezetőkből álló titkos csoport, amely a “Majestic 12” nevet viseli, fordított mérnökséggel földönkívüli, idegen technológiákhoz jutott, amit soha nem akartak megosztani a nyilvánossággal, és ami elképzelhetetlen hatást gyakorolna az egész emberiségre.

A titkos űrprogramok története magában foglal olyan eseményeket is, amelyek során főleg az amerikai hadsereg földönkívüli fajokkal került interakcióba, akik ilyen módon kommunikálni kezdtek az emberiséggel és akik évtizedek óta együtt dolgoznak a hadsereg(ek)en belüli szűk csoportokkal.

Above majestic - a titkos űrprogramok következményei

A programok implikációi

A föld alatt, a tenger mélyén, az Antarktisz jege alatti megabunkerekben és a világűrben is zajló titkos űrprogramoknak az alábbi következményeit ismerjük:
– Az intelligens földönkívüli élet valósága
– Földönkívüli bázisok és civilizációk
– Olyan fejlett technológiák, amelyek véget vetnének a fosszilis üzemanyagok használatának
– Egészségügyi technológiák, amelyek képesek szinte bármilyen betegséget gyógyítani
– Az a tény, hogy titokban az adófizetők pénzéből finanszírozzák ezeket a programokat
– Az emberiség eredetének valósága
– Az a nagyon feltűnő és mindennapi valóság, hogy a kormányaink hazudtak nekünk, és rabszolgává tettek minket

Ezen programoknak a teljes működését és azok következményei mutatja be ez az újabb átfogó dokumentumfilm Above Majestic címmel. A film egyedülálló módon, a dokumentumfilmek történelmében elsőként integrálja a szabadkőművesség, a banki elit, a politikai elit és a hadsereg titkos ágainak együttműködését, ezek leleplezését.

A filmben a legjelentősebb és legtermékenyebb szerzők, kutatók, informátorok szólalnak meg, köztük David Wilcock, Corey Goode, Jordan Sather, William Tompkins, John Desouza, David Adair, Laura Eisenhower, Niara Isley, Michael Salla.

A nézők egy igazi mély betekintést kaphatnak, és megismerhetik az emberiség eredetét, az eltitkolt technológiákat, a történelmet, az eltussolásokat, az összeesküvéseket, a tanúvallomásokat és azt a kutatást, amely megmagyarázza a titkos űrprogramot.

A film a vimeo.com/ondemand/abovemajestic linken megvásárolható vagy kibérelhető. Hasonló filmek még, mindkettő egy másik legfőbb kutatótól, Steven Greertől: Illegálisan Titkosított (Unacknowledged, 2017), illetve Sirius (2013). Ajánljuk még a polgári közzétételi meghallgatások felvételeit is.

A film fejezetei sorrendben

– Hadi-ipari komplexum (a háttérhatalom vasökle)
– Titkos társaságok (szabadkőművesség)
– A programok (MK Ultra, a titkos űrprogramok fajtái)
– Adósrabszolgaság (a banki elit a hálózat szerves része)
– Elnyomott technológiák (a hadsereg fejlesztéseket titkol közpénzből)
– Egy mozgalom elindul (mit tehet a kis ember?)

Öt tény hitetleneknek

Öt tény azoknak, akiknek hihetetlennek hangzik a titkos űrprogramok léte:

>> A világ első, amerikai atombombáját kifejlesztő Manhattan Project 2,5 évig működött titokban (a bevetésig), 125.000, tehát százhuszonötezer alkalmazottal, anélkül, hogy kiszivárgott volna a híre a nagyközönségnek.

>> A híres amerikai B-2 lopakodó bombázót 10 évig, tíz évig fejlesztették titokban, addig senki nem tudott róla.

>> Az NSA, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség 23 évig, huszonhárom évig működött titokban, míg a szenátusban nyilvánosságra került a léte ’75-ben. Senki nem tudott róla a világban.

>> A National Reconnaissance Office, az amerikai Nemzeti Felderítő Hivatal 25 évig, huszonöt évig működött teljes titokban, huszonöt évig senki nem tudott a létezéséről.

>> A National Geospatial-Intelligence Agency, az amerikai Nemzeti Geoinformációs/Térinformatikai Hírszerző Ügynökség a mai napig olyan közfinanszírozású, multimilliárd dolláros költségvetésű hírszerző (kémkedő) ügynökség, melynek működéséről a nyilvánosság alig bármit tud.

A fenti projektek és hivatalok titkosságának hossza és mértéke alapján miért lenne olyan meglepő, ha lennének olyan el nem ismert, titkos űrprogramok?

Cikk forrásai:

https://ujvilagtudat.blogspot.com/2018/11/egy-uj-dokumentumfilm-feltarja-titkos.html

https://ujvilagtudat.blogspot.com/2018/11/az-utobbi-idok-egyik-legizgalmasabb.html

Kapcsolódó:

Kozmikus Titok – a film
https://leleplezomagazin.wordpress.com/2019/11/20/kozmikus-titok-a-film

 

CIA Tények Könyve 2018-2019, 1168 oldal

Amerikában az EGYETLEN állami hivatal, melyre SEMMIFÉLE elszámoltathatóság nem vonatkozik, és ezzel talán az egész világon is egyedülálló, az a Központi Hírszerző Ügynökség, a CIA (angolul ezzel a kifejezéssel lehet erre rákeresni: CIA no congressional oversight). Az NSA elszámoltathatóságával is vannak gondok, azonban a CIA kifejezetten úgy jött létre, hogy teljes titokban legyen, hogy mivel foglalkozik, mire költi az adófizetői pénzt.

 

Nem véletlen, hogy a világ drogkereskedelmének is ez az egyik, ha nem inkább a fő központja. A fedett küldetéseiben az amerikai hadsereggel szorosan együttműködő, transznacionális szervezet CIA többek között a drogkereskedelem révén végtelen pénzügyi forrásokkal rendelkezik, és az állami szintűvé, majd globális szintűvé nőtt privát maffia, a szervezett magánhatalom egyik legfőbb kém-, fegyveres és nemzetközi kormánybuktató szervezete is.

 

Az sem véletlen, hogy a CIA-nek az A Központját, a George Bush Center for Intelligence nevű épületet alapításakor az idősebb George Bush-ról nevezték el (lásd a CIA oldalán itt és itt) aki aztán Amerika elnöke is lett. Így már érthető, hogy a néhány tucat családból álló Bush-Clinton olaj-drog-bank maffiadinasztia jelentős szerepet játszik a milliárd életeket befolyásoló világtörténelem alakításában.

 

John Perkins – Egy Gazdasági Bérgyilkos Vallomásai című könyvében részletekbe menően bemutatja, hogy a szervezett magánhatalommal hogyan működik együtt az elvileg állami szervezet CIA, hogy a világtörténelem eddigi legnagyobb privát birodalmát és globális kiterjedésű és hatalmú állami-privát maffia szervezetét hozzák létre.

 

Kevin Shipp hasonlókról számol be From the Company of Shadows című könyvében, ő ebben a főként inkább csak hazai, amerikai vizekről szóló kötetben már a CIA-NSA együttműködésre is kitér, azaz a mélyállam és az árnyékkormány közti különbségtételre. Erről mi is írtunk “A Mélyállam és az Árnyékkormány nem ugyanaz” című cikkünkben.

 

A CIA évről évre közzétesz egy előrejelzést a világ helyzetéről, a jelenlegi csekély 1168 oldalas. A két évvel korábbi kiadások ingyen letölthetők a https://www.cia.gov/library/publications/download oldalon.
Innentől ez a bejegyzés átvált angolra.

Central Intelligence Ageny:

The CIA World Factbook 2018-2019, 1168 pages

 
The ultimate, comprehensive guide to country-by-country statistics around the world.
CIA - The CIA World Factbook 2018-2019
Kattints a képre a könyvért!
From Afghanistan to Zimbabwe, The CIA World Factbook 2018-2019 offers complete and up-to-date information on the world’s nations. This comprehensive guide is packed with data on the politics, populations, military expenditures, and economics of 2018.
For each country, The CIA World Factbook 2018-2019 includes:
 
-Detailed maps with new geopolitical data
-Statistics on the population of each country, with details on literacy rates, HIV prevalence, and age structure
-New data on military expenditures and capabilities
-Information on each country’s climate and natural hazards
-Details on prominent political parties and contact information for diplomatic consultation
-Facts on transportation and communication infrastructure
 
Also included are appendixes with useful abbreviations, international environmental agreements, international organizations and groups, weight and measure conversions, and more. Originally intended for use by government officials, this is a must-have resource for students, travelers, journalists, and business people with a desire to know more about their world.
Available here:  

A Mélyállam és az Árnyékkormány nem ugyanaz

A MÉLYÁLLAM ÉS AZ ÁRNYÉKKORMÁNY NEM UGYANAZ

Trump elnök annyira felrázta a mélyállamot, hogy elrendelték a vállalati média számára, hogy szünet nélkül támadják őt. Donald Trump kérdőre vonja a mély állam és az árnyékkormány hatalmát.

Kevin Shipp egykori nagyon magas rangú CIA tisztviselő szerint különbség van a mélyállam és az árnyékkormány között. Az egyik közszféra, a másik magánszféra.

Az árnyékkormány az állami szférához tartozó, de önjáró titkos hírszerző ügynökségeket jelenti. A titkos hírszerző ügynökségek olyan hatalommal és titoktartással rendelkeznek, hogy a kongresszus tudta nélkül is képesek cselekedni.

A mélyállam a többnyire magánszférához tartozó katonai ipari komplexum, az összes ipari vállalat és lobbistája. A mélyállam szervezetei minden elképzelhető pénzzel és hatalommal rendelkeznek, így minden pénzt megadnak a szenátoroknak és a kongresszus tagjainak saját céljaik keresztülviteléhez. Mivel ezek a vállalatok részvénytársaságok, meg kell említenünk a tulajdonosaikat is.

A mélyállam és az árnyékkormány kapcsolatban állnak egymással, de valójában két különböző egység. A CIA és az NSA az árnyékkormány központi csomópontja.

Kevin Shipp CIA-informátor legfrissebb videóinterjúja: 

A képen az interjúer látható Kevin Shipp könyvének borítójával, katt a képre a videóhoz.

Kevin Shipp első előadása, mellyel a nyilvánosság elé lépett: full HD prezentációs diákkal.

A CIA-informátor könyve az Amazon-on: Kevin Shipp – From the Company of Shadows

Weboldala és életrajza: ForTheLoveOfFreedom.net

Kevin Shipp bennfentes CIA-informátor szerint a mélyállam a katonai ipari komplexumból, a hírszerző vállalkozókból, a védelmi vállalkozókból, lobbistákból, a Wall Streetből (offshore számlák), a Federal Reserve-ből, az IMF-ből és Világbankból, a amerikai kincstárból, a külföldi lobbistákból és a központi bankokból áll (lásd még az angol nyelvű “Drábikot”: Robert David Steele CIA-informátort).

Mindenkit sokkoló nyilvánosság elé lépő, legelső előadása során Kevin Shipp elmondta, hogy több mint 10 000 titkos hely van az Egyesült Államokban, amelyeket szeptember 11-e után hoztak létre. 1.291 titkos kormányzati ügynökség, 1.931 nagyvállalat és több mint 4.800.000 amerikai van, akikről tudja, hogy titkos besorolása van, és 854.000 ember van, aki szigorúan titkos státuszban van, és elmagyarázta, hogy egy megállapodás hatálya alá tartoznak, melyet egész életükre kötöttek.

A kettő szervezetrendszert összefogó Titkos hírszerző ipari komplexumot is megnevezte, amelyet az árnyékkormány központjának nevezett, köztük a CIA, az NSA, az NRO és az NGA (az NRO a Nemzeti Felderítő Hivatal, azaz National Reconnaissance Office, mely 30 évig működött a nyilvánosság által nem ismerten; míg az NGA a Nemzeti Térinformatikai Hírszerző Ügynökség, azaz National Geospatial-Intelligence Agency, az Egyesült Államok Hírszerző Közösségének az egyik legnagyobb költségvetésű és létszámú tagja).

Kevin Shipp továbbá kijelentette, hogy a titkos hírszerző ipari komplexum körül a hírszerző vállalkozók öt nagy konglomerátummal rendelkeznek: Leidos Holdings, CSRA, CACI, SAIC és a Booz Allen Hamilton. Megjegyezte, hogy a munkájuk “titkos és be nem jelentett”.

Kevin Shipp szerint ezek a hírszerző vállalkozók semmilyen felelősségel nem tartoznak a kongresszusnak, és Daniel Inouye hawaii szenátor szavait idézte, aki 1987-ben az Irán-Contra meghallgatások során fellebbentette a fátylat az árnyékkormányról.

Abban az időben Inouye szenátor a meghallgatáson kifejtette, hogy az “árnyékkormánynak saját finanszírozási mechanizmusa, árnyék haditengerészete és légiereje van, amelyek szabadon működhetnek saját céljaik eléréséig, hogy megszabaduljanak minden ellenőrzéstől és mentesüljenek a törvények alól.”

Forrás: ÚjVilágTudat