Hajléktalan-törvény = Migránstábor-ellenes törvény

FRISSÍTVE: Az Országgyűlés elfogadta az Alaptörvény-módosítást. 

Mostanában látott napvilágot a hajléktalan törvény tervezete. Eszerint az Alaptörvénybe belefoglalják, hogy nincs jog arra, hogy valaki az utcán élje az életét (lásd Blaha Lujza téri aluljárót, annak ágyikóval, éjjeliszekrénnyel, lámpával oda a teljes hálóját kiszervező hajléktalanok színét, fergeteges szagát és lelket gyötrő látványát).

Ez a törvény valójában a szélsőséges iszlám terroristák – magyarul Mohamed tanításait és Allah tévedhetetlen szent szavát egyszerűen csak hűen követő muszlim emberek – utcai dzsihadista inváziója ellen véd mindannyiunkat. 

Hajléktalan-törvény = Migránstábor-ellenes törvény
Hajléktalan-törvény = Migránstábor-ellenes törvény

Ez a törvény a káfírokat Allah szerint kötelezően gyűlölő muszlimok sátortáborairól, sátorfalvairól szól, azok elleni jogi fellépésről, a sátorbarakkok ellehetetlenítéséről, a dzsihadista utcai invázió megelőzéséről. A társadalom összeomlasztása ellen véd.

Balliberálisok, ti kiálltok a humanitárius értékek mellett, de közben azok humanitárius értékeiről és érdekeiről, akik között éltek, nem gondolkodtok. A saját pillanatnyi zsoldos hazaáruló megbízásotokra, fehérgalléros embercsempészi küldetésetekre viszont annál inkább.

A ti balliberális kormányaitok el sem ismerték, tagadták a magyarországi hajléktalanság létezését. A mostani kormány meg közmunkát biztosít nekik, ezáltal támogatni akarja őket abban, hogy újra legyen önbecsülésük, önértékelésük, méltó életük. De ti ezt elfelejtitek elismerni, hogy végre nem tagadják a hajléktalanság létezését. Az hogy munkát is kínálnak nekik, lakhatásukat a honi ballib rezsimek idejéhez képest megnövelt kapacitásokkal biztosítják, meg egyenesen felháborító számotokra.

Klassz lenne, ha az álhumanista magyarságellenes balliberális hazugságaitok közepette tanulmányoznátok, hogy mit példáz Mohamed élete (Szíra), mit üzen Mohamed hagyománya (Hadísz) és mit parancsol Allah tanítása (Korán) arról, hogy pontosan hogyan is kell hozzáállni minden káfírhoz, magyarul minden nem-muszlim gyaur kutyához, minden nem-muszlim magyarhoz, és hogyan is kell ezt a hozzáállást végrehajtani (Sária). Tudjuk, azt se tudjátok hol kell keresni, nem is érdekel benneteket. Ha Bill Warner-nek nem hisztek, lapozzatok fel egy sima Al-Bukhari hadíszt.

Másrészt fergeteges lenne, ha a humanista hozzáállásotokat pillanatnyi hazátok Magyarország, a magyarok és Magyarországon élő zsidók felé is megőriznétek (akiket ugye szintén vallási kötelezettségből gyűlölnek a muszlimok), vagy ki lehet takarodni innen Izrael muszlimok lakta részébe (na nem ám a Rotschild körúti részre), Szaúd-Arábiába, Pakisztánba, vagy Szíriába és visszajönni megerősödött hittel, hogy igen, a muszlimokat be kell engedni, mert ez lesz a tejjel-mézzel folyó kánaán.

Az, hogy zsinagógába járó, a migránsokból balliberális szavazóbázist építeni remélő főnökeiteket és az ő gyerekeiket elevenen fogják megkövezni Istentiszteletre menet a hőn szeretett muszlim védenceitek közül egynéhányan, ugyan miért is zavarna titeket? Hiszen nektek most kell a lóvé, nem igaz? Mindenkit elárultok, a Hazátokat, a megbízóitokat, saját szeretteiteket. Ti valóban gyaur kutyák vagytok.

 

Hogyan de-iszlamizálhatjuk Európát saját biztonságunk érdekében?

Szóháborúk a kereszténység ellen folytatott ideológiai hadviselésben. Kattints a képre.

Magyarország 150 éves muszlim megszállásának a Nyugatról érkező keresztény seregek vetettek véget. A 21. században ilyen seregek Európában nem lesznek, ráadásul a nyugat-európai iszlám köztársaságok katonailag jóóóval fejlettebbek a pénzügyileg és katonailag szegényebb kelet-európai országoknál. Legfeljebb orosz keresztény seregekre számíthatunk majd (?). Az iszlám hódítások 1400 éves történelmi folyamatossága túlélte a nagy hódító birodalmak fénykorát és bukását. 

A híradókban minden nap hallani az iszlám politikai ideológiájának, tehát a politikai iszlámnak a megnyilvánulásairól, európai terrorcselekményekről és a nők zaklatásáról Európa nagyvárosaiban (ezek nem a vallásos élet, nem a hitélet részei, ami a vallási iszlám lenne).

Miért kell foglalkoznunk a politikai iszlámmal? Mik a tények az iszlámról, mit mond az iszlám rólunk, nem-muszlimokról? Merthogy nagyon is sokat foglalkozik velünk. — Incze Nikoletta, a Politikai Iszlám Tanulmányok Központja (CSPI) magyarországi képviselőjének előadása az alábbi beágyazott videóban.

Mit lehet megtenni velünk, káfírokkal? Kattints a képre.

A videóban az egyik kulcsmondat 47p50s-nél: most van az emberiség történelmében ELŐSZÖR lehetőség arra, hogy ideológiai szinten megállítsuk az iszlamizáció folyamatát (ne vérontás szinten)!

Persze csak addig, amíg nem szaporodnak minket túl és nem alapítanak pártokat. Mit tehetünk e kettő megelőzésére? A videóban 1ó20p9s-tól ezt firtató kérdés és a válasz.

Mi a megoldás, miután megismertünk a politikai iszlámot? A videóban 1ó5p-től kifejtve.

Mi a megoldás, miután megismertük az iszlámnak a politikai iszlám oldalát, ami számunkra gyaur kutyáknak a gyötrelmet okozza? A videóban 1ó5p-től kifejtve.

Könyveik, melyekből gyorsan megérthető az iszlám (mindegyik 1490 Ft-os áron): https://www.politikai-iszlam.hu/shop/

 

KAPCSOLÓDÓ:

Drábik János 5 legjobb előadása Európáról és az iszlámról

A sária tíz legfontosabb pontja. Kattints a képre.

Dr. Drábik János – Európa iszlamizálása
https://www.youtube.com/watch?v=EEBFNRD_YkU

Drábik János – A Mediterrán Unió
https://www.youtube.com/watch?v=66ekxxwe9VI

Drábik János – Eurábia és Euroafrika
https://www.youtube.com/watch?v=UWs708IMbRo

De az iszlám pozitív és a béke vallása! Kattints a képre!

Drábik János – Az Eurábia Projekt
https://www.youtube.com/watch?v=a3ymyMDUaVU

Drábik János – Egyvilágrend – Európa Iszlamizálása

https://www.youtube.com/watch?v=9ttMRmtkUhs

Tanulmányok dr. Drábik Jánostól az iszlamizációról, a végső magyar és európai szintű Trianonról:

Miért erősebb az iszlám mint a kereszténység?
https://drabikjanosblog.wordpress.com/2017/04/17/drabik-janos-miert-erosebb-az-iszlam-mint-a-keresztenyseg

Hogyan jött létre az Iszlám? Igaz-e, hogy a Vatikán közreműködött az iszlám létrehozásában?
https://drabikjanosblog.wordpress.com/2017/04/15/hogyan-jott-letre-az-iszlam-igaz-e-hogy-a-vatikan-kozremukodott-az-iszlam-letrehozasaban

Coudenhove-Kalergi terve kevert lakosságú Európára
https://drabikjanosblog.wordpress.com/2015/07/21/coudenhove-kalergi-terve-kevert-lakossagu-europara

Az Európai Unió és az Arab Világ kapcsolata
https://drabikjanosblog.wordpress.com/2015/09/20/az-europai-unio-es-az-arab-vilag-kapcsolata/

Eurábia lesz Európából?
https://drabikjanosblog.wordpress.com/2015/08/30/eurabia-lesz-europabol/

Összeilleszthető-e az arab és az európai kultúra?
https://drabikjanosblog.wordpress.com/2015/09/06/osszeillesztheto-e-az-arab-es-az-europai-kultura/

Miért kezdeményezte Párizs Eurábiát?
https://drabikjanosblog.wordpress.com/2015/09/13/miert-kezdemenyezte-parizs-eurabiat/

 

Planetáris Dzsihád, Muszlimok Kollektív Mennybemenetele

Szerkesztőségünk egyik tagjának december 1-jére virradóan volt egy szerinte profetikus álma, amiben muszlim emberként filozofált. Az álma címe talán ez lehetne: 

Allah szent atombombái elpusztítják a káfír emberiséget

Planetáris Dzsihád, Muszlimok Közvetlen Kollektív Mennybemenetele

“Muszlim emberként, és muzulmán társadalom-mérnökként jogosan gondolkodhatok el azon, hogy hogyan tudnám népem boldogságát szavatolni. Allah megígérte nekünk az ő Prófétáján keresztül, hogy ha az Ő nevében ölünk és közben meghalunk, akkor azonnal a hetedik mennyországba kerülünk, a végső ítélet nélkül, és ott meztelen pajkos nők várnak ránk.

Hát ugye milyen csodálatos lenne, hogy ha mi igazhívők minél többen átélhetnénk ezt az üdvözülést, Allah legnagyobb örömére?

Tulajdonképpen most jut eszembe, hogy így hogy az Allah nevében történő migrálásunkkal, amit mi Hidzsrának nevezünk, elfoglaljuk Nyugat-Európát, ami ugye a világ atomhatalmainak egy jelentős részét jelenti, és túlszaporodjuk az Allah népének járó földet jogtalanul bitorló helyi káfírokat, gyaúr kutyákat, úgy tulajdonképpen már csak idő kérdése, hogy politikailag is mi irányítsuk ezeket az országokat.

Ez után meglesz az erőnk, hogy térdre kényszerítsük a többi gyaúr nemzetet, akik nem hajlandók meghajolni a végtelen Allah szent akarata előtt. És akik ráadásul hitetlenként akadályozzák Allah tanainak terjedését, és jogtalanul, a kegyelmes végtelen hatalmú Allahot meggyalázva bitorolják azt a földet, amit az Ő követőinek tartogatott.

Ha ezek a népek mégsem hódolnak be, rájuk dobjuk az atomot. Ez lesz a mostani interkontinentális szent dzsihádunk után a planetáris dzsihádunk. 

Na és hogy mi történik, ha visszadobnak ők is néhány atombombát?

Aki Allah nevében hal meg, az közvetlenül a hetedik mennyországba kerül, a végső ítélet nélkül. Ha ez a valaki százmillió muszlim egyszerre, az Allah még nagyobb könyörületéről tanúskodik!

Az ostoba káfírok szerint ezek disztópikus gondolatok, de nekünk igazhívőknek ez maga a végtelen utópia, a legmagasabb szintű spirituális beteljesülés, ráadásul teljes egész civilizációnk számára!” 

És most az álom után egy idézet:

 

 

Muszlim atomhatalmak Nyugat-Európában

Vajon Orbán Viktor és Szijjártó Péter tévednek? Vagy csak nem beszélnek a nyilvánvalóról?

Az Iszlám szent könyveiben utasítások, Minden Létező Teremtőjétől származó parancsok vannak a gyaur kutyák, a káfírok elpusztítására. A muszlim országoknak a történelem rendező erői nem engedték meg, hogy nukleáris hatalomra tegyenek szert. De mi van akkor, ha az egyetlen igaz vallás (állítják ők) hívei a hidzsrával, tehát a tömeges migráció általi álcázott hódítással, muszlimmá tesznek már atomhatalomnak számító országokat?

A politikai hatalom megszerzése elsőszámú célja például a britanniai muszlim közösségeknek, ezért ott nem szeretik a muszlimok, ha tagjaik atrocitásokat követnek el, hiszen céljuk, a tömegek megnyerése, támogatása, hogy végül politikai hatalomra tegyenek szert. Ehhez a dzsáhilijját, az Allah által engedélyezett szent megtévesztést használják: jóságot színlelnek a gyűlölni való káfírok ellen, mindaddig, míg számban és politikai erőben feléjük kerekednek. Ahogyan azt tették az őket a második világháború után jó szívvel befogadó, akkor még keresztény Palesztinában is.

Ha lesznek olyan országok, melyek nem hajlandók bevándorló országokká válni, vajon az atomhatalommal rendelkező, poszt-keresztény, néhány évtized alatt muszlimmá váló Nyugat-Európai országok politikai és katonai vezetése engedni fogja-e ezt, mikor nekik szent könyveikben leírt, Istentől származó parancs, hogy vissza kell venni a hitetlen kutyáktól azt, ami Allahé, és amit Allah az ő számukra teremtett és rendeltetett, és a káfírok azt csak jogtalanul, az egyetlen igaz Istent gyalázva bitorolják?

Vajon mikor fogja ledobni az első taktikai vagy stratégiai atombombát a muszlim Francia Iszlám Köztársaság, a Német Iszlám Köztársaság, a régi pompájába új erős vallással átépített Brit Iszlám Birodalom a hitetlen, ellenálló, az egyetlen igaz Isten akaratának behódolni nem hajlandó Kelet-európai országokra, Oroszországra, Kínára, Japánra és a többi hasonló, az ő szemükben csak a behódolásra vagy a pusztulásra méltó hitvány népségre?

A stratégiai atombombák fizikailag rombolnak, létesítményeket, városokat, ez a céljuk, tehát úgy vannak megalkotva, hogy a sugárzásuk nem terjed olyan messzire, hogy koncentrált területen hajtsák végre a küldetésüket.

A taktikai atombombák kicsit robbanak, picike a füstjük, nem rombolnak nagyot létesítményekben, városokban, viszont kifejezetten nincsen visszafogva robbanáskor a sugárzás azzal a céllal, hogy minél nagyobb területen minél nagyobb sugárzásdózis szabaduljon ki a környezetbe, tartós, évtizedeken át gnóm torszülötteket és emberi fantáziát szinte felülmúló betegségeket okozva évtizedeken át, megmérgezve a mezőgazdaságot, a talajt, a vizeket is évtizedekre, talán évszázadokra, az ükunokáknak is allahi luciferánius ajándékul, amiért megtagadták az egyetlen igaz Istent. 

Iszlám tabuk – 1400 éve tartó dzsihád – Bill Warner magyar előadása

A híres iszlámkutató első magyar nyelvű könyve: dr. Bill Warner – Saria törvény nem muszlimoknak: https://www.sariakonyv.hu
118 oldalas magyar e-könyv, hivatalosan is ingyenes: dr. Bill Warner – Tizenhárom előadás a politikai iszlámról https://politicalislam.com/wp-content/uploads/2014/09/PDF-Foreign_Language/A_Self_Study_on_Political_Islam_Level1_Hungarian.pdf

sariakonyv-hu
dr. Bill Warner – Saria törvény nem-muszlimoknak: www.sariakonyv.hu

Intézete magyar weboldala: https://www.cspii.org/hu
Nemzetközi Intézete weboldalai: https://www.cspii.org illetve http://politicalislam.com

Szerzői FB-oldala: http://facebook.com/billwarnerauthor

Nemzetközi Intézete FB-oldala: http://facebook.com/cspi.international
Magyar Intézet FB-oldala: http://facebook.com/cspi.hu

Könyvei: http://amazon.com/Bill%20Warner/e/B00FAWN654

Videói lefordítható feliratfájlokkal:
Political Islam csatorna
http://youtube.com/channel/UC0Uu4XnRS1hiz3JCpNFIuUg/videos
CSPI International csatorna
http://youtube.com/channel/UC6XoshfS4kQHrU6Cq3pKSMg/videos

Feliratfájlok letöltéséhez a Google2SRT freeware programot ajánljuk, időzítésre ezeknél nincs szükség, egyébként ahhoz a Camtasira Studio programot érdemes használni. Fordításhoz a Notepad++ freeware program vagy akár az automatikus online biztonsági mentést készítő Google Translators Toolkit is használható.

Fordítsátok, mert különben az unokáink már arabul fognak tanulni és nem lesz szabad az öltözködés, magánélet, kultúra, vége a nyugodt kis életünknek, ha nem cselekszünk!