Csalamádé – Fogel Frigyes új műsora

Az egyetlen Lovas István portréfilmet készítő Fogel Frigyes, aki Drábik Jánossal is készített szintén egyedülálló portréfilmet, új videócsatornát indított Csalamádé címmel, ahol társadalmi kérdésekről beszél tabuk nélkül, politikai szimpátiáktól függetlenül, világot bejárt önálló filmesként.

A Csalamádé eddigi legnépszerűbb epizódja a “Nincs bocsánat?”

A nagy sikerű Kulturális kreatívok című film és blog hatására Fogel Frigyest számos politikai kötődésű csoportosulás próbálta kilóra megvenni, rajta keresztül befolyást szerezni. Ennek köszönhetően rendkívül sok olyan emberrel beszélt, akik mélyen belelátnak a magyar világ dolgaiba; így gazdagodott gondolkodásmódja, világlátása a magyar világról. De a világot bejárva, a világ jobbá tételén dolgozó külföldi közösségek, többek között ökofalvak vezetőivel való beszélgetésekből is széleskörű tudásra tett szert. A műsor különböző helyszíneken készülő epizódjaiban ezen tudásait osztja meg, politikától függetlenül, tabuk nélkül.

Nézzétek meg milyen videókat készít Európából és a nagyvilágból és ha tetszik, kérünk iratkozzatok fel a facebook-oldalára (Egy Őrült Naplója), youtube-csatornájára. Drábik Jánosnak ő nagyon sokat segített az önéletrajzi interjúval, amit ráadásul teljesen ingyen, jó szívből adott (ugyanígy volt a Lovas interjú is).

>>Fogel Frigyes Csalamádé közösségi oldal: https://www.facebook.com/egyorultnaploja
>>Fogel Frigyes Csalamádé youtube-oldal: https://www.youtube.com/channel/UCBck2ptg2kZFoqzGxN52nbg

Drábik Jánossal készült interjú: https://vimeo.com/246968720
Lovas István interjú: https://vimeo.com/274583306

További nagyfilmjei a Csalamádé youtube-csatornán kívül: https://vimeo.com/kulturaliskreativok

Szakmai oldala, portfóliója: https://fogel.me

Reklámok

Drábik János eddigi legjobb összefoglalója Trianonról

Drábik János eddigi legjobb összefoglalója Trianonról! Magyarország égető sebei: közeledik Trianon 100. évfordulója. A haszonélvező utódállamok ez alkalomból hatalmas centenáriumi ünnepségre készülnek. Magyarország 100 ezer km2 területet veszített csalással, semmiképpen nem hősi harccal. Kifosztóink rablóként érkeztek és tolvajként távoztak országunk értékes földjeivel. Despotaként ráültek a magyarok fejére és uralkodtak rajtuk. És sajnos nem csak ennyiről van szó. Amikor Magyarország területét elvitték, akkor az ország történelmét is elrabolták. Mit tehet ez a csöppnyi ország saját magáért? És mi a helyzet a mostani második Trianonnal? Dr. Drábik János és Jakab István beszélgetése.

Drábik János új könyve: Egyvilágrend – Európa és Amerika iszlamizálása

A keresztény civilizáció végnapjai

dr. Drábik János jogász-publicista új könyve, amely a június 8-12. között zajló Ünnepi Könyvhéten lesz először kapható a Gold Book kiadó standjánál.

A Szerző sorait közöljük:

Kattints a képre a nagyításért külön ablakban

Kedves Barátaim!

A Leleplező című folyóirat következő 2017 második számában ismertetést közöl Drábik János EGYVILÁGREND című legújabb könyvéről. Ennek egy részével már most megismerkedhetnek az internetes közösség tagjai.

Az alábbi ismertető teljes szövege a Leleplező 2017/2 számában lesz olvasható, amely június 10.-én lesz kapható a nagyobb folyóirat árusoknál Budapesten és a vidéken is. A könyv az Ünnepi Könyvhéten lesz először kapható.

Miről szól az EGYVILÁGREND?

Legújabb könyvem az eseményekkel szinte egy időben íródott. Arra kerestem a választ, hogy az egy-központból irányított világrend létrehozására törekvő történelemformáló erők, miért döntöttek úgy a II. világháború után, hogy iszlamizálják Európát és Amerikát is. Hogyan gyorsult fel ez a folyamat 1973-as olajembargó nyomán?
Miért kötött a brüsszeli bürokrácia számos szerződést az arab világ szervezeteivel, intézményeivel, többek között az Arab Ligával és a nagyobb arab országokkal, hogy kölcsönösen előkészítik milliós iszlám tömegek bevándoroltatását Európába?
Mi a célja a pénzhatalmi világelitnek azzal, hogy a görög-római magaskultúrán és a zsidó-keresztény erkölcsi-renden nyugvó, időközben szekulárissá és demokratikussá vált európai civilizációt lecseréli egy az iszlám uralmának alárendelt új hibrid- civilizációra?

Ehhez át kellett tekinteni, hogy milyen tervek készültek már a XIX. század végén és a XX. század elején Amerikában, elsősorban az Egyesült Államok lakosságának a kevertfajúvá tételére. Fel kellett kutatni, hogy mikor és kik készítették el az ehhez hasonló terveket Európára vonatkozóan is?

Kerestük arra is a választ, hogy miért kezdeményezte Párizs EURÁBIA…

Bővebben…

Leleplező 2017. nyári száma – borító+tartalomjegyzék

Az új Leleplező kapható június 13. keddel kezdődően a Relay és Inmedio újságárusoknál! A Leleplező Magazin országkrónika könyvújság, Magyarország legnagyobb alternatív folyóirata 2017./2., nyári számának tartalomjegyzéke: 

Mobil eszközökön való megtekintésre az Issuu verziót, illetve főként a Slideshare változatot ajánljuk.

A 0.9Mb-os, 9 oldalas PDF letölthető még a Box fiókunkból is.

A főoldal borítója itt letölthető.

Inmedio üzletek listája itt:
http://www.lapker.hu/index.php?p=contents&cid=26 

Relay és Inmedio üzletek és pavilonok listája egyben itt:
http://www.lapker.hu/katalogus/index.php?l=hu&p=boltlista&id=0101820300_20080016

Leleplező Magazin 2016 Ősz Tartalomjegyzék

Az alábbi linken ingyenesen megtekinthető a Leleplező Magazin 2016. őszi kiadásának tartalomjegyzéke.  Keresse a lapot az újságárusoknál!

Fogjunk össze a Hazánk megvédésére az iszlám álmenekült terroristák támadása ellen: segítsen terjeszteni a lapot: töltse le ingyen a tartalomjegyzék PDF fájlját és küldje tovább ismerőseinek!

Tájékozódjon és tájékoztasson! Önön is múlik nemzetünk, az Otthonunk közeli és távoli jövőbeli sorsa, ha úgy jobban tetszik, az Ön Fiának és Lányának sorsa! Terjessze a leleplező információkat!

Ha itt bármikor a nemzetünk ellen dolgozó jelenlegi fő ellenzékiek kerülnek hatalomba, el fogják árasztani az utcáinkat álmigráns zsoldosokkal és a szűz kislányunk vagy análisan szűz kisfiunk nem biztos, hogy ugyanígy fog hazajönni iskola után bármelyik nap, már ha egyáltalán nem a TV-ben látjuk a darabjait, ahogy az ma már Nyugaton általános.

A teljes magazin az Inmedio és Relay újságárusoknál kapható!

Ha ezt a bejegyzést mobileszközön olvassa, akkor a tartalomjegyzék olvasásához az alábbi beágyazott verzió helyett a http://tinyurl.com/leleplezobox linken található verziót ajánljuk (a “Leleplező Magazin 2016 Ősz Tartalomjegyzék” c. PDF-fájlt)! A tartalomjegyzék PDF-fájl mindkét helyről ingyenesen letölthető.

Emlékeztetőül: Drábik János új és egyetlen hivatalos, mobilkompatibilis weboldala:
http://drabikjanosblog.wordpress.com