CIA megrendelésre gyújtatja fel Bolsonaro a Föld-tüdő brazil esőerdőket

Ugye emlékszünk, hogy a magánemberként dúsgazdag brazil elnök Bolsonaro első útja megválasztása után a CIA központjába, Langley-i főhadiszállásába vezetett. Azzal az üzenettel kampányolt, hogy ő a brazil Donald Trump. Ő a CIA bábja. ESKÜT TETT, hogy minden amazonasi védett területet nem-védetté fog tenni és bátorítja farmereket a gyújtogatásokra. A világ légkörének kulcsfontosságú tisztító műhelyét teszi tönkre, CIA utasításra. 
 
Érdekes módon, Oroszországban, ahol Szibéria és környéke szintén egy óriási tüdeje a bolygónak, szintén most vannak gyújtogatások. Ott egy atomrobbanást is elértek a felgyulladt lőszerraktárnál, ha semmi másért, már azért megérte az ottani (harmad-európányi területű) erdőtűz.
 
Úgy látszik, amint a fekete kalaposok elvesztették az irányítást a HAARP+chemtrail rendszer felett a bolygón, úgy folyamodnak hagyományosabb módszerekhez és folytatják a légkör és légköri hőmérséklet megváltoztatását. [ Mondhatnánk Bolsonarora, hogy a klímaváltozás-tagadó Trumppal együtt készíti elő a hüllőszerű földönkívülieknek a terraformálást, de lehet, hogy a világ más vezetői is érintettek?] 
 
Egy kiszivárgott dokumentáció szerint Jair Bolsonaro brazil elnök a kormány jelenlétét akarja megerősíteni az amazonasi régióban, hogy megakadályozza a természetvédelmi projektek előrehaladását.
 
Hidakat, autópályákat és vízierőművet tervez az esőerdőben, és szembe fog szállni az Amazonas védelmére irányuló nemzetközi nyomással, pontosabban a „Triple A” projekttel, ami 265 millió négyzetkilométer esőerdőt, a „világ tüdejét” szeretné megvédeni. A dokumentációban szereplő PowerPoint prezentáció egyik diája szerint az esőerdő stratégiai elfoglalása elsőbbséget élvez.
Bolsonaro burkolt üzenetével, miszerint a természetvédők „megfojtják” országát, arra bátorította a favágókat, marhatenyésztőket, hogy vegyék birtokba az esőerdőt.
 
Beszámolók szerint az esőerdőn most végigseprő, tomboló tüzet az okozta, hogy augusztus 10-én farmerek jelentették be, hogy összehangolt “tűznapot” tartanak az esőerdőben, a bennszülött közösségek területein.
 
Az Amazonas adja a világ oxigénellátásának 20 százalékát. Ha az esőerdő továbbég, nem csak oxigént nem fog termelni, nem csak 150-200 milliárd tonna széndioxidot fog kibocsátani, nem csak a vadvilág és a bennszülöttek életterét fogja megszüntetni, de jelentősen el is mélyíti a klímaválságot, és továbbnöveli az átlaghőmérsékletet.
 
Köszönet Sevaster1-nek a fordítás önzetlen elkészítéséért!
Köszönet a szövegezés második feléért Világhelyzetének: https://www.facebook.com/AWAKENINGtheWORLD/posts/2371115112972925

Kereskedelmi bankokból vissza a pénzt a nemzethez. Miért és hogyan?

Sokan tudjuk, hogy a kereskedelmi bankoknál levő pénzünk nem a mi pénzünk. Hogyan lehetne mégis a miénk?

A bankbetétben, bankszámlán levő pénzünk akkor sem a mienk, ha törvény szerint oda köteles a munkáltató utalni a fizetésünket. Hanem az a bank pénze és a bank nyilvántartása a felénk való tartozásáról – de a lényeg, hogy az a bank pénze.

Ehhez kapcsolódó: bár sokak által ismeretes angolul a bail-out és kevesen ismerik a bail-in kifejezést.

A bail-out az, amikor a nemzetállam pénzt ad a magáncég bankoknak, a társadalomból adóval beszedett pénzt, mert a bankok rosszul gazdálkodtak, hogy ne menjenek csődbe. Ilyen előnyt a világgazdaságban kizárólag a bankok mint cégtípusok élveznek. Lakossági bail-out sincs, csak banki.

A bail-in pedig egy nemrég bevezetett ötlet. Azt jelenti, hogy ha a bank bajban van, akkor a nála bankszámlán levő pénzeket (ami a “tied”) felhasználhatja saját maga megmentésére. Ezt józan ésszel rablásnak hívják. De az EU-ban törvény írja elő és biztosítja rá a bankok lehetőségét. Hiába, a bankok jobban kiállnak a történelem során az érdekeik érvényesítéséért mindennel és mindenkivel szemben, mint bárkik és bármik velük szemben.

És akkor most jutunk el oda, hogy akkor rendszerszinten jó ötlet lenne az, egy következő, a jelenlegi világpénzrendszer működési módjából törvényszerűen, a matematiika bizonyosságával rendszeresen elkövetkező válságra felkészülve, hogyha a lakosság pénzének nagy része NEM a bankoknál lenne elhelyezve. Hogyan lehetne ezt megoldani?

Hogyan lehetne elérni, hogy az emberek a “kollektív saját maguknál”, a nemzetállamnál tartsák a pénzüket kamatoztatásra és megőrzésre, a kereskedelmi bankok helyett, a fenti okok miatt?

Egy rövid cikk-idézetben a jól működő, bizonyított módszert idéző válasz:

Tarol a MÁP Plusz, viszik a pénzüket a betétesek

A [2019.] június eleji indulást követően már nagyságrendileg 1400 milliárd forint áramlott be az új szuperállamkötvénybe [Magyar Állampapír Plusz, ez a szám augusztusban meghaladta az 1500 milliárdot!!!], aminek valamivel több mint fele lehetett az új beáramlás. Ennek a bő 700 milliárd forintnak pedig hozzávetőlegesen egyharmad-egynegyed része származhatott bankbetétekből.

Ezt többnyire alátámasztja, hogy a háztartások betétállománya 225 milliárd forinttal csökkent júniusban, mely összeg jó része a MÁP Pluszban landolhatott. Egy másik, kisebb részét pedig minden bizonnyal az ingatlanpiac szívhatta fel.
https://novekedes.hu/elemzesek/mar-napi-ketmilliard-forint-hitelt-vesz-fel-a-lakossag

Youtube reklám nélkül mobilon ingyen (FRISSÍTVE)

FRISSÍTVE: a frissítés pirossal szedve

Androidosoknak szóló cikkünk. Kipróbáltuk, működik. A Youtube-ot tulajdonoló Google egyre agresszívebben készteti felhasználóit, hogy mobiljainkon az ingyenes youtube-ról váltsunk Youtube Prémium előfizetésre. Ennek érdekében olyan helyeken és időkben is megjelennek reklámok, ahol korábban nem. És míg korábban nem voltak zavaróak a reklámok mennyiségükben és előfordulásukban, mostmár nagyon azok. Hosszabb előadásoknál pedig az is nagyon zavaró, hogy 4-5 reklám is benne van, és persze a videó elején és/vagy a végén is. Ez különösen egy szép zeneszám végén levő hangos reklámnál kiborító.

Erre megoldás a német gyártású, de angol nyelvű Vanced nevű youtube-klón. Nemcsak ugyanazt tudja, mint a gyári youtube, csak reklámok nélkül, hanem olyat is, amiért a sima youtube-nál fizetni kellene a Prémium előfizetésen keresztül. Például hogy akkor is játszódjon le a videó hangja, ha kikapcsoljuk a képernyőt vagy más alkalmazásra váltunk (mert mondjuk a youtube csak háttérzeneként menne tanuláshoz). Ha a kikapcsolt képernyőt újra bekapcsoljuk, akkor pedig ott lesz egy mini kezelőfelület a youtube-hoz (léptető, szüneteltető, kikapcsoló).

iPhone-osoknak lehetőségek itt, és egy konkrét megoldás angolul itt.

Telepítés előtt:

Első lépésként zárd be a youtube futó ablakát a mobilodon. Ezután a mobilod fő beállításainál az Alkalmazáskezelőben törölni kell a gyári youtube összes frissítését (“Összes adat törlése”).

Második lépésként a mobilodon a Google Play Store applikációba belépve bal-fönt a hamburger-ikonra koppintva a Beállításoknál ki kell kapcsolni az automatikus szoftverfrissítéseket (ez csak a youtube-re nem, hanem mindenre vonatkozóan végezhető csak el, de el kell végezni).

Ha ezt a két lépést kihagyod, akkor hiába telepíted a módosított (reklámmentes és feltuningolt) youtube-ot, amit Vanced-nak hívnak, azt a gyári youtube felül fogja írni és nem fogod érteni, hogy miért nem működik a hackelt youtube.

Aki technikailag járatos, illetve jól ért angolul, annak ezek után itt a link: https://vanced.app/APKs?type=NONROOT , aki nem, annak alább tovább magyarázzuk képernyőfotóval. Telepítés közben a mobil nyugodtan láthat netet, rajta lehet az interneten.

Kétfajta telepítés:

Két fajta módon lehet letölteni ezt a speciális mobilos youtube app-et. Mi a non-root verziót javasoljuk.

Bonyesz bekezdés:
Az egyik root-olt eszközökre, a másik nem rootolt eszközökre. Ha nem tudod, hogy ez mit jelent, akkor a honlap készítői is azt javasolják, hogy a nem root-olt, tehát nonrooted verziót válaszd. Egyébként ha nem valamelyik mobilszolgáltatótól vetted a készüléket, hanem valahonnan függetlenül, előfizetés és szolgáltatói megkötés nélkül, akkor elvileg rootolt. De a nonrooted így is, úgy is működőképes és ezért az a biztos.

Geek-eknek a rooted-nál van egy olyan plusz feladat is, hogy “Flash the installer in TWRP 5”, aki ezzel akar szórakozni, használja a rooted verziót (lásd itt). Mi maradunk és ajánljuk a non-rooted megoldást.

Két telepítendő programrész:

A módosított youtube videólejátszó két részből áll, két .apk kiterjesztésű telepítőfájlból, mindkettőt telepíteni kell (rootolt és nemrootolt esetben is egyaránt).

FRISSÍTETT BEKEZDÉS:

Az egyik maga a lejátszó, ezt kell előbb telepíteni, elindítani, jóváhagyni a felugró ablakot annak DISMISS ikonjára kattinva, majd telepíteni a másikat ami egy kiegészítő, ezt MicroG-nek hívják, hogy be tudj jelentkezni a saját google/youtube fiókodba; tehát ezt a microG-t kell másodjára telepíteni. Ezután újra kell telepíteni a korábbi lépések megtételét nem kihagyva az első programot, a fő Vanced apk-t. És ezzel a frissítéssel lesz tökéletes a rendszer, utána már be lehet jelentkezni a megszokott google jelszóval.

Fontos, hogy a lejátszó különböző verzióihoz csak az ahhoz való kiegészítő verziók használhatók.

Milyen verziót kell letölteni:

A https://vanced.app/APKs?type=NONROOT oldalon mi a White/Dark 14.21.54 -et javasoljuk. Ezek a színek a videók címének a színei, főleg. Mi pl. először a White/Blue-val próbálkoztunk, alig bírtuk elolvasni a videók címeit. Ez a Dark már bejött, teljesen úgy néz ki, mint a gyári (legfrissebb) youtube. Mi először asztali gépre raktuk és onnan a mobilra. Telepítés előtt emlékezzünk a gyári youtube összes adatát törölni és Play-es automatikus frissítést kikapcsolni, végül a futó youtube-ablakot is bezárni. Mi még a biztonság kedvéért egy gyorsítótár tisztítást is elvégeztünk ezután, de ezt nem írja elő a honlap feltételnek. Telepítés után elindítani, jóváhagyni a felugró ablakot annak DISMISS ikonjára kattinva. 

NonRoot Downloads
NonRoot Downloads – kattints a képre a teljes méretért, új ablakban nyílik meg

 

Ezután jöhet a MicroG – Before YouTube 14.21.54 , ez a bejelentkezést teszi majd lehetővé. Ezt az előbbi főprogram telepítése és elindítása, felugróablak-jóváhagyás UTÁN telepítsük (ha előtte telepítettük, és szórakozna a mobil, akkor egyszerűen csak lehet utólagosan még egyszer telepíteni).

MicroG download
MicroG download – kattints a képre a teljes méretért, új ablakban nyílik meg

A MicroG telepítése után újra kell telepítenünk a fő Vanced app-et. Ezután már nem fog összeomlani, hanem működni fog és be lehet lépni a google jelszóval.

Ami ezután még lehet gigszer:

Nekünk ez a két verzió működött egy középkategóriás 2019-es mobilon, de készüléke válogatja. Apró kihívások telepítés közben előjöhetnek. Például az elején ugye eleve engedélyezni kell, hogy nem a google play-ről származó telepítő fájlokról is telepíthessünk. Aztán a google fiókba való belépésnél időkorlát nélkül csak gondolkozott, hogy jóváhagyja-e a jelszavunkat, aztán a vissza gombra koppintva már be is voltunk lépve. Amíg nem ezeket a verziókat használtuk, illetve nem csináltuk meg a gyári youtube-val való teendőket, olyan is volt, hogy internetet látva összeomlott a módosított youtube-program. Szóval kitartás a telepítésnél, több verziót is ki lehet próbálni.

Ha sikerült, akkor éljen a reklámmentes mobilos youtube, a Leleplező magazin felé meg jár tőled egy bejegyzés-link megosztás! 🙂 😉