Minden út a zsidókhoz vezet?

Sehol nem olvastuk, hogy a nulladik kilométerkő tőszomszédságába, Magyarország közutainak szívébe pozícionálták 2019. május elején a Kiválasztott népre emlékeztető parkot.

A Budai Vár lábánál, a Clark Ádám tér mellett helyet kapó Jeruzsálem park történetesen egyúttal a 0. km-kő mellé is került. Csak puszta merő véletlen lenne, vagy szimbólum?

Az újjászületést, az új életet szimbolizáló keresztény Húsvét ünnep után nem sokkal jött létre (kapta a nevét) a park, amely ünnep eredetileg a zsidó Pészah, az Egyiptomból való kivonulás ünnepe, ami szintén az új élet, az új kezdet szimbóluma, ill. egy új honfoglalásé is akár, ha úgy tetszik: hiszen ha valahonnan kivonulunk, akkor onnan kikerülünk, de akkor valahova máshova bekerülünk, azaz valahova máshova bevonulunk, hont foglalunk, ez logikailag csak így tud működni.

Ha már az új honfoglalás gondolata feljött: Jeruzsálem néveredetet tekintve a béke városa. De ha valaki ráguglizik, hogy hogyan van felosztva és figyeli a híreket, hogy milyen ott az élet, milyen összecsapások vannak, hogyan foglalták a területét az évtizedek során, akkor könnyen olyan véleményre juthat, hogy Jeruzsálem: a háború és elnyomás városa. 

Jelenthet egyáltalán bármit is, hogy néhány nappal ezen szimbolikájú zsidó ünnep után jött létre a Magyarok fővárosában a Zsidók fővárosának parkja? Vagy csak a mi fantáziánk túl élénk? Egyébként miért nem olvastuk sehol leírva azt, hogy a nulladik kilométerkő mellé került a park? 

És vajon az egykori izraeli miniszterelnök miért említette ebben a  beszédében Manhattan mellett Magyarország felvásárlását? Van-e e videó tekintetében bármilyen jelentősége a 0. km-kő mellé került Jeruzsálem parknak?

Egykori izraeli miniszterelnök Magyarország felvásárlásáról (39 másodperces felvétel):