Bérbírók, szabadkőművesek és a Kritizálhatatlanok

“Az igazság felszabadít… csak előtte felnyomja benned az ideget.”

Régen vérbírók, modern szóhasználattal bérbírók. A közös lényeg: a te embereid. Gondolj csak bele: mi lehet nagyobb hatalom annál, hogy olyan döntéshozóknak birtokold a tudatát, akik döntéseibe senkinek semmilyen beleszólása nincs? 

Az Európai Új Világrend sikere Európa bíróinak asztalán dől el

Add nekem egy ország jegybankját és teszek rá, ki kormányoz – nagyjából így vélekedett az elhíresült mondásban egy egykori Rotschild.

Ma a következő lehetne egy kiegészítő mondat a létét tagadó, rejtőzködő, privát háttérhatalom felszólalójának: Add nekem egy ország bíróinak tudatát, és teszek rá, ki kormányoz.

A negyedik hatalmi ág, a média és az ötödik hatalmi ág, a civilnek hazudott magánzsoldos NGO-k hatékonyan veszik fel a harcot a nemzetállamokkal, melyek útjában állnak a szabadkőműves világtervnek.

Az NGO-k képviselte ötödik hatalmi ág eredményesen hatol be a harmadik hatalmi ágba, az igazságszolgáltatásba. A nemzetállam és személy szerint az igazságügyi miniszter is tehetetlent játszik (ő a háttérben kinek dolgozik valójában?). 

Az NGO-k által fémjelzett ötödik hatalmi ág szintén hatékonyan nyúl bele az első hatalmi ágba, a törvényhozásba, a megvásárolt országgyűlési képviselőkön, bérparlamentereken keresztül. Sőt, a bírók tudatának összeesküvő, igen, összeesküvés-gyakorlati megkaparintásával a bírói de facto törvényhozásra is törekszik.

Egyenlők és egyenlőbbek

Így lesz a már eddig is jogszolgáltatássá süllyedt igazságszolgáltatásból egyszerűen Gazság-szolgáltatás. Drábik Jánostól tudjuk sokan, hogy az már eddig is úgy volt, hogy ha szabadkőműves vagy, és tudod ezt a bíróról is, akkor csak a megfelelő pillanatban (mondjuk btk-s vádlottként, amikor a sértettnek el kell hagyni a termet, amíg téged a vádlottat hallgatnak) leadod a jelet, és máris felébe kerültél a nemzetállam törvényeinek, a te javadra fog hajlani a bíró szigora, ítélete.

Nemcsak nemzeti színtereken folyik ez. Az Európai Parlamenti színtéren a legnagyobb frakció a pártokon átívelő háttérhatalmi frakció, a háttér-Soros-párt, Soros minden táborból munkaerőlízingelt bérparlamentereivel. Ezt Európában egyedül Orbán Viktor merte kimondani. Hiszen ma már a lobbi tevékenység nem elég. Önálló megfizetett bértörvényhozók kellenek.

De ha ebbe bele kíván szólni egy nemzetállam kormánya? Semmi gond, csak vádold meg őket pontosan ugyanazzal, amit épp hogy te művelsz, hogy át akarják venni az irányítást az Európai Néppárt, sőt a teljes Európai Parlament felett. 

Ha egy nemzetállam törvényes és legitim, megválasztott döntéshozói nehezményezik, hogy a magánhatalom a civil zsoldos szervezeteivel, benyomul a harmadik hatalmi ág igazságszolgáltatásba, akkor meg egyszerűen csak kiálts diktatúrát.

Ezek a CIA-alakulatok persze nemcsak a valós agendájukat, hanem az általuk kétszínű módon olyannyira követelt átláthatóság jegyében még a finanszírozási forrásaikat is rejtegetni és tagadni igyekeznek, épelméjű indoklást ezen viselkedésükre persze nem adva. Ez maga az öszeesküvés-valóság, a szemünk előtt kibontakozó, gyakorlati élet által igazolt összeesküvés-elmélet. De a naívabbakat és szerényebb kognitív képességűeket ezzel a varázsszóval még le lehet szerelni.

Miért ne lehetne a magyar állam által pénzügyileg fenntartott alapítványok, az államhoz szorosan nem kapcsolódó, de az állam által is támogatott nemzeti NGO-k által szervezett bíróoktatás, bírótovábbképzés, ha már a háttérhatalomnak van ilyen (az OBH-n keresztül is)? Miért is ne lehetne az ő nemzetbuktató eszközeiket bevetni ellenük? 

Különben pedig, ha már varázsszónál tartottunk, az antiszemita kártya mindig jól jön, azt sose felejtsd. Ha a Gene Sharp-követő civil zsoldos szervezeted és pénzelt médiumaid élén a kiválasztott nép fiai és leányai szerepelnek, ők bármit megtehetnek, megírhatnak. Igen, akármit megtehetnek. Mindentől védve vannak. Abszolút mindentől. Ugyanis csak egyetlen varázsszót kell használniuk minden ellenfelükre. Tudod mi ebben a mágikus szóban a legjobb? Hogy nem kell gondolkodni. Nem kell a kritizáló fél kritikáját megcáfolni vagy azzal bármilyen módon foglalkozni. Ennek az egyetlen szónak a kikiáltásával vagy leírásával a másik fél azonnal megsemmisül, az összes érvével, bizonyítékával, gondolatával együtt, szakmailag és személyesen is.

Az oroszoknak nincsen antiruszita, az olaszoknak nincsen antitaljánita, a spanyoloknak nincs antihispanita, a magyaroknak nincsen antihunita kártyájuk és valamilyen rejtélyes oknál fogva ilyen bizonyítottan sikeresen alkalmazható Jolly Joker eszközre nem is törekednek, de ennek a világszinten tekintve rendkívül szűk csoportnak van egy mindenre képes, Jolly Joker kártyája, mely soha nem évül el, soha nem érvénytelenedik el, mindig mindenre használható, sőt a törvény ereje is mögé lett állítva. Nemcsak Magyarországon, a teljes nyugati világban egy úr van.

Hogy ki az úr? Mindig az, akit nem lehet kritizálni. Akire ránézni is csak a legmélyebb tisztelettel, félve a földre szegezett tekintettel szabad, bármiféle kritika nélkül, legyen az helyénvaló és az igaz valósággal harmóniában levő kritika is akár. Természetesen, amikor bármilyen másfajta holokausztról van szó, mint a bolsevik holokauszt vagy az iszlám holokauszt (lásd erről a veszprémi érsek atya felszólalását itt), az csak gyalázatos és arcátlan relativizálása a náci holokausztnak. A közel tízmillió áldozattal szemben a 100 millió, illetve 270 millió halálos áldozata ennek a két változatnak csak aljas relativizálás.

Az egyre nyomuló háttérhatalomról mikor lesz igaz beszéd? Mikor mondják ki, mikor leplezik le a nemzetállamok vezetői a háttérhatalom eszközeit és taktikáit részletesen a nagy nyilvánosság számára? Mert fordítva, a teljhatalmánál fogva kényelmesen már nem is annyira rejtőzködő magánhatalom viszont minden eszközt bevet; de a nemzetállamok valamiért mártír módon nem kommunikálnak tisztán. Pedig az erősítené a fedett honvédő háborúban az esélyeket.

Hiába vannak nemzeti törvényeink, ha a de facto jogalkotóvá avanzsáló igazságszolgáltatóink egyre nagyobb hányadának tudata már nem nemzeti, hanem nemzetellenes, szervezettmigráció-párti, LMBTQ-párti, kőművespárti.

Ha ezt a folyamatot az első kettő hatalmi ág, a törvényhozó és a végrehajtó hatalom, tehát az országgyűlés és a kormány továbbra is nagyjából annyiban hagyja, mint eddig, akkor áttétesen hasonló lesz a helyzet, mint most Olaszországban, ahol az államfő magasról tesz a választási eredményekre, a legitim módon megválasztott kormánnyal és a teljes nemzettel totálisan szembeszáll és háttérbeli megbízóinak tetsző törvényhozót választ.

A bírák tenni fognak a törvényekre, érzékenyített önálló értelmezésük és ebből fakadó de facto jogalkotásuk lesz. Igazságszolgáltatás szembeállítva a törvényhozással és a végrehajtó hatalommal. Jó kis elhúzódó belviszály lesz. Oszd meg és uralkodj. Eközben rendezői nyugodt, békés lelátódból, körződdel és vonalzóddal tervezd továbbra is az igazán szabad kőműves jövőt.

Mi lesz a következő? A Bíróakadémiához hasonlóan beindult az Ügyvédakadémia, ez már igazolást nyert. Következik majd a belbiztonság? Bíróakadémia => Ügyvédakadémia => Rendőrakadémia? Humorosnak hangozhat, de vérkomoly. A háború és a belföldi, polgárháború az oszd meg és uralkodj elve mentén mindig több fronton profitábilis. 

Visszatérve a cikk elején említett “szóváltásra”, történelmi szócserére (vérbíró =>bérbíró), álljanak itt végezetül Magyarország egyik legszókimondóbb emberének leleplező gondolatai“A történelem nem ért véget… a „nemzetközi békeharc” nyomába a „terrorellenes nemzetközi harc” lép, az „osztályharcból” „korrupció elleni harc” lesz, a marxista dialektika pedig átadja helyét a politikai korrektségnek. De a lényeg a nemzetközi politikában ugyanaz marad: törekvés arra, hogy az erősek maguk alá rendeljék a gyengébbeket.”

Lesz-e nemzeti értékrendszerű bírói szemléletformálás a szervezett háttérhatalmi értékrendszerű és irányítású bírói tudatformálással szemben?

A nemzetinek hitt Országos Bírói Hivatal tényfeltáró újságírók kutatásai alapján már az ő kezükben van, lásd Lovas István leleplező írását, melyben több, levélben hozzá forduló bírótól is idéz. Ugye tudjuk, hogy nem elég csak 1-2 személycsere, amolyan tessék-lássék alapon? 

Miért van ez egyáltalán megengedve, hogy a függetlennek hitt bíróságok közvetlenül vagy közvetetten, nem-állami szerveződésektől érzékenyítő képzéseket kapjanak, és így most jelen esetben migrációpártivá és Soros-lekötelezettekké váljanak? És Soros is csak egy megbízott, egy kirakati főember, akinek megmondták, hogy vagy arra használja az irdatlan nagy vagyonát, amire mondják hogy használja, vagy zárolják a bankszámláit; ilyen egyszerű a verkli, amikor kozmikusan sok pénzed van: beállítanak a saját céljaikra vagy bankszámla-zárolás vagy kötél az uszodád felett, váratlan öngyilkosság. Egyszerű, nem? Legalább nem kell gondolkodni. De ha amúgy is világuralmi vágyaid vannak, még könnyebb.

Kis távlati kitekintés:

A Fényhozó rendszerének nagy hatalomátmentése

Miközben a Coudenhove-Kalergi tervnek köszönhetően a halála végóráiban járó Európa és mi magyarok ilyen és ezekhez hasonló pitiáner dolgokkal kell harcokat vívjunk, csak hogy társadalmi lelki-mentális kapacitásaink le legyenek kötve az igazán fontos dolgoktól, addig a Vöröspajzsosok és más körző vonalzósok jóvoltából a globális bankárfasizmus új pénzbirodalmi központja már épül Kínában. A mindenkit finanszírozó bankárkaszt hüllőlelkű urai, akiktől mindenki függ, meg csak röhögnek mindenkin, mint mindig. Az Örökkévaló békéje.

Reklámok

Ezt nektek: Afrikai néger lesz a Parlamentünkben!

Egy Bissau-guineai néger lesz Magyarország Parlamentjében országgyűlési “képviselőként”!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
 
Egy Bissau-guineai néger lesz a magyar Parlamentben!
Egy Bissau-guineai afrikai néger lesz a magyar Parlamentben!!! Mi van???
Karácsony Gergely visszamondta parlamenti mandátumát és azt jelzésértékűen egy afrikai feketének adta, akit a jelzés fontosságának megerősítéséért jó előre megtettek a Párbeszéd Magyarországért pártigazgatója cím birtokosának (meg nem erősített információink szerint nyilván csak 1 afrikanizálási projekten dolgozó bérparlamenter lesz a sok közül). Az illető mellesleg a Soros-alapítvány volt munkatársa, aki 2010-ben még az LMP-ben politizált, majd a 2013-as pártszakadás után Karácsony Gergelyékkel, tehát a párt Bajnai-szárnyával tartott, majd ő is pártot váltott és így lett Párbeszédes (amúgy már nem mindegy, milyen pártban vannak ezek?)
“Gyönyörű” látvány, üde színfolt lesz a Parlamentben. Jelzésértékű Karácsonytól, hogy “ez vár rátok, vazzeg”. Hasonlót a filmiparban “foreshadowing”-nak, előrevetítésnek hívják (szó szerint előárnyékolás), amikor a hőst (ami itt a teljes nemzet) fenyegető leendő veszély első előfutár-jelei már láthatók.
 
Hír 1: Bissau-guineai magyar kapta Karácsony Gergely mandátumát (eredeti címben még kaphatja, de azóta lezárult a döntés)
 
Hír 2: Kocsis-Cake Olivio veszi át Karácsony Gergely parlamenti mandátumát http://magyarhirlap.hu/cikk/119196/KocsisCake_Olivio_veszi_at_
Karacsony_Gergely_parlamenti_mandatumat
Videóinterjú a képviselőjelölttel itt.
Néger a magyar Parlamentben
Néger úriembert a magyarok országgyűlésének szájába

Drábik János eddigi legjobb összefoglalója Trianonról

Drábik János eddigi legjobb összefoglalója Trianonról! Magyarország égető sebei: közeledik Trianon 100. évfordulója. A haszonélvező utódállamok ez alkalomból hatalmas centenáriumi ünnepségre készülnek. Magyarország 100 ezer km2 területet veszített csalással, semmiképpen nem hősi harccal. Kifosztóink rablóként érkeztek és tolvajként távoztak országunk értékes földjeivel. Despotaként ráültek a magyarok fejére és uralkodtak rajtuk. És sajnos nem csak ennyiről van szó. Amikor Magyarország területét elvitték, akkor az ország történelmét is elrabolták. Mit tehet ez a csöppnyi ország saját magáért? És mi a helyzet a mostani második Trianonnal? Dr. Drábik János és Jakab István beszélgetése.

CIA Tények Könyve 2018-2019, 1168 oldal

Amerikában az EGYETLEN állami hivatal, melyre SEMMIFÉLE elszámoltathatóság nem vonatkozik, és ezzel talán az egész világon is egyedülálló, az a Központi Hírszerző Ügynökség, a CIA (angolul ezzel a kifejezéssel lehet erre rákeresni: CIA no congressional oversight). Az NSA elszámoltathatóságával is vannak gondok, azonban a CIA kifejezetten úgy jött létre, hogy teljes titokban legyen, hogy mivel foglalkozik, mire költi az adófizetői pénzt.

 

Nem véletlen, hogy a világ drogkereskedelmének is ez az egyik, ha nem inkább a fő központja. A fedett küldetéseiben az amerikai hadsereggel szorosan együttműködő, transznacionális szervezet CIA többek között a drogkereskedelem révén végtelen pénzügyi forrásokkal rendelkezik, és az állami szintűvé, majd globális szintűvé nőtt privát maffia, a szervezett magánhatalom egyik legfőbb kém-, fegyveres és nemzetközi kormánybuktató szervezete is.

 

Az sem véletlen, hogy a CIA-nek az A Központját, a George Bush Center for Intelligence nevű épületet alapításakor az idősebb George Bush-ról nevezték el (lásd a CIA oldalán itt és itt) aki aztán Amerika elnöke is lett. Így már érthető, hogy a néhány tucat családból álló Bush-Clinton olaj-drog-bank maffiadinasztia jelentős szerepet játszik a milliárd életeket befolyásoló világtörténelem alakításában.

 

John Perkins – Egy Gazdasági Bérgyilkos Vallomásai című könyvében részletekbe menően bemutatja, hogy a szervezett magánhatalommal hogyan működik együtt az elvileg állami szervezet CIA, hogy a világtörténelem eddigi legnagyobb privát birodalmát és globális kiterjedésű és hatalmú állami-privát maffia szervezetét hozzák létre.

 

Kevin Shipp hasonlókról számol be From the Company of Shadows című könyvében, ő ebben a főként inkább csak hazai, amerikai vizekről szóló kötetben már a CIA-NSA együttműködésre is kitér, azaz a mélyállam és az árnyékkormány közti különbségtételre. Erről mi is írtunk “A Mélyállam és az Árnyékkormány nem ugyanaz” című cikkünkben.

 

A CIA évről évre közzétesz egy előrejelzést a világ helyzetéről, a jelenlegi csekély 1168 oldalas. A két évvel korábbi kiadások ingyen letölthetők a https://www.cia.gov/library/publications/download oldalon.
Innentől ez a bejegyzés átvált angolra.

Central Intelligence Ageny:

The CIA World Factbook 2018-2019, 1168 pages

 
The ultimate, comprehensive guide to country-by-country statistics around the world.
CIA - The CIA World Factbook 2018-2019
Kattints a képre a könyvért!
From Afghanistan to Zimbabwe, The CIA World Factbook 2018-2019 offers complete and up-to-date information on the world’s nations. This comprehensive guide is packed with data on the politics, populations, military expenditures, and economics of 2018.
For each country, The CIA World Factbook 2018-2019 includes:
 
-Detailed maps with new geopolitical data
-Statistics on the population of each country, with details on literacy rates, HIV prevalence, and age structure
-New data on military expenditures and capabilities
-Information on each country’s climate and natural hazards
-Details on prominent political parties and contact information for diplomatic consultation
-Facts on transportation and communication infrastructure
 
Also included are appendixes with useful abbreviations, international environmental agreements, international organizations and groups, weight and measure conversions, and more. Originally intended for use by government officials, this is a must-have resource for students, travelers, journalists, and business people with a desire to know more about their world.
Available here:  

Amiről kötelező és amiről szigorúan tilos beszélni – veszprémi érsek

dr. Márfi Gyula veszprémi érsek a bolsevik és iszlám holokausztról: “A [zsidókat érintő] náci holokausztról kötelező beszélni, a bolsevik holokausztról csak éppen hogy megengedett beszélni, az iszlám holokausztról pedig szigorúan tilos beszélni. Miért?” – kérdezi az érsek úr az alábbi videóban 39:41-től:

dr. Márfi Gyula érsek folytatja az áldozatok számával: náci holokauszt: 6-7M, bolsevik holokauszt: legalább 100M, muszlim holokauszt: minimum 270M – manapság is 4-5 percenként átlagosan 1 keresztény embert megölnek. És erről nem szabad beszélnünk.

Forrás: Magyar Asszonyok Érdekszövetségének kerekasztal-beszélgetése Hódító Iszlám – Öngyilkos Európa címmel. 

Iszlám holokauszthoz ötpontos idézet a Hadíszból, azaz Mohamed hagyományából

Bukhari Hadísz 1,7,331

“Öt dolgot kaptam [Mohamed], amik senki másnak énelőttem még soha nem adattak meg:

1. Allah győzedelmessé tett engem a félelem révén – azáltal, hogy megfélemlíti az ellenségeimet egyhavi járóföld távolságon belül.

2. A földet nekem és követőimnek rendelte – egy hellyé az imádsághoz és egy hellyé a szertartások elvégzéséhez; ennélfogva, bármelyik követőm imádkozhat bárhol, ahol csak az imádság ideje éri.

3. A hadi zsákmányolást törvényessé tette számomra, noha az énelőttem soha senki számára nem volt törvényes.

4. Rám ruházta a jogot, hogy könyörgő imával közbenjárjak a Feltámadás Napján.

5. Mindezidáig minden próféta kizárólag saját nemzetéhez küldetett, de én az egész emberiséghez küldettem.”

Az iszlám ima-gyakorlat politikai és vallásos ügy is egyben. A vallási része maga az imádkozás. A politikai rész az, amikor engedélyezik az utcai imádkozást, vagy amikor emiatt leáll a munka a gyárban. Az iszlám ima szerepe egy ugyanolyan politikai követelés, mint a dzsihád és a saría. (forrás: https://www.politikai-iszlam.hu )

Gazdasági stratégiák – vicc

Hagyományos (konzervatív) gazdaság:
Van két tehened. Az egyiket eladod, és az árából veszel egy bikát. Az állatállományod gyarapodik, a jövedelméből nyugdíjba mész.

Indiai gazdaság:
Van két tehened. Szentként tiszteled őket.

Pakisztáni gazdaság:
Egyetlen tehened sincs. Bejelented, hogy igényt tartasz az indiai tehenekre. Felszólítod a világot, hogy nyújtson segítséget: az USA adjon pénzt, Kína katonailag segítsen, Nagy-Britannia adjon harci gépeket, Olaszország ipari berendezéseket, Németország technológiát, Franciaország tengeralattjárókat, Svájc nyújtson kedvezményes hiteleket, Oroszország szállítson gyógyszert, Japán pedig gyártósorokat – mindezt ingyen. A kapott támogatásokból megveszed az indiai teheneket, majd deklarálod, hogy a világ kizsákmányol téged.

Amerikai gazdaság:
Van két tehened. Az egyiket eladod, a másikat pedig arra kényszeríted, hogy 4 tehén helyett tejeljen. Megdöbbensz, amikor a tehén váratlanul elpusztul. Az esetet ráfogod egy olyan országra, amelyiknek van tehene, és azokat természetes körülmények között tartja. Bejelented, hogy az ország veszélyt jelent az emberiségre. A világ megvédése érdekében megtámadod az illető országot és elkobzod a teheneit.

Francia gazdaság:
Van két tehened. Sztrájkolsz, mert három tehenet akarsz.

Német gazdaság:
Van két tehened. Továbbfejleszted őket, így 100 évig élnek, havonta csak egyszer esznek és megfejik önmagukat.

Angol gazdaság:
Van két tehened. Mindkettő kerge.

Olasz gazdaság:
Van két tehened, csak nem tudod, hogy hol vannak. Elmész sziesztázni.

Svájci gazdaság:
Van 5.000 tehened, de egyik sem a tied. Másokkal fizettetsz a megőrzésükért.

Japán gazdaság:
Van két tehened. Átalakítod őket, így az eredeti méret 1/10-ére csökkennek és hússzor több tejet adnak, mint a normál méretű tehenek. Ezután cuki kis rajzfilmfigurákat készítesz róluk, és Cowkimon néven az egész világon árusítod őket.

Orosz gazdaság:
Van két tehened. Megszámolod őket, és azt tapasztalod, hogy öten vannak. Újra megszámolod, ekkor 72 tehén az eredmény. Megint megszámolod, most 17 tehenet találsz. Feladod és kinyitsz egy újabb üveg vodkát.

Nigériai gazdaság:
Van két tehened. Az egyiket megeszed, majd bejelented, hogy ellopták. A rendőrség megkezdi a nyomozást, és 100 km sugarú körön belül mindenkit
letartóztat. Addig kínozza őket, amíg valaki be nem ismeri, hogy ő lopta el a tehenet. A rendőrség büntetésül minden letartóztatott személytől elkoboz 1-1 tehenet. Így most te visszakaptad a tehenedet, a rendőrségnek pedig van egy új tehénfarmja.

Magyar gazdaság:
Van az államnak két tehene. A felelős vezető a tejet hazaviszi, majd bebizonyítja, hogy a teheneket privatizálni kell, hiszen az üzletág ráfizetéses. Elhatározzák a tehenek jelképes összegért történő eladását, majd meghirdetik a helyi újságban, amely egypéldányos és csak a vezetőnek jár. A vezető megpályázza a marhatendert, és csodák csodája meg is nyeri. Rögtön tart egy sajtótájékoztatót, hogy a részéről mekkora áldozat a vállára venni ezt a két gyengén működő tehenet. Ezután politikai pályára lép, és ilyen módon az eredeti két marhával maga köré gyűjt még egy csomó marhát.

Forrás

Joseph Campbell – A hős útja monomítosz

Joseph Campbell – A hős útja monomítosz, beégetett magyar felirattal, 8 perces videó:

Joseph Campbell volt az, aki az emberiség számára felismerte a világ összes mitológiájának egyetlen közös történetét, a monomítoszt, a Hős Útját, mely azóta minden nyugati nagyfilm alapja is: enélkül a szövegkönyvírót be sem engedik a hollywoodi filmstúdióba! Még a bestseller regényeknek is ez az alapja (Európa és főleg Kelet-Közép Európa filmipari képzésein ennek ellenére “egészen véletlenül” nem tanítják –> ha a magyar történelemről szeretnénk új, hiteles, igazi nagy filmeket csinálni, végre a Hős Útja szerint lenne érdemes csinálni).

A videóban már nem szereplő, világszerte százezrek által tisztelt David Wilcock kutató pedig továbbment a felismerésekben, és kiderült: ez a Hős Útja egy mindent átszövő holografikus mintázat, az egyéni lélek fejlődésében egyazon életen belül és a ma már bizonyíthatóan létező inkarnációkon átívelően is érvényes; sőt a teljes emberiség a történelem folyamán ennek mintájára fejlődik! Ez a hőssé avatás, a beavatás nagy útja egyénileg és globálisan!

Filmek vonatkozásában olyannyira pontosan működik a Hős Útja, hogy külön, közel-AI (mesterséges intelligencia) szoftvert használnak a nagy amerikai filmstúdiók, hogy megjósolják, mekkora lesz a kasszabevétel annak függvényében, hogy a szövegkönyv írója mennyire követi a mintázatot; alig néhány százalékos hibahatárral működik a szoftver évek óta, gigantikus összegek esetén is!

Alább tömören felsoroljuk a Hős Útja fő állomásait, de hogy hogyan is működik a Hős Útja egyéni életeinkben és globális szinten részletesen, valamint hogy hogyan is van tudományosan igazolva a reinkarnáció amiben szintén szerepét játszik e mintázat, azt a Világhelyzete cikkében levő kivonatba belelapozva tudhatjuk meg: https://vilaghelyzete.blogspot.hu/2018/03/david-wilcock-hos-utja-legnagyobb.html

A Hős Útja 12 szakasza:
1. A hétköznapi világ bemutatása: Hogyan él a hős.
2. Kalandra hívás: A hős életébe valami új érkezik.
3. A hívás visszautasítása: A hős megretten, és ragaszkodik a megszokott életéhez.
4. Találkozás a mentorral: A hőst valaki segíti a továbblépésben.
5. A küszöb átlépése: A hős megtesz valamit, ami után már nem fordulhat vissza.
6. Szövetségesek és ellenfelek: Új támogatók és ellenségek megjelenése. A hősnek fel kell ismernie őket.
7. A belső barlang megközelítése: A hősnek jobban meg kell ismernie önmagát, és új készségeket kell kifejlesztenie.
8. A legnagyobb megpróbáltatás: Az új képességek próbája történik meg.
9. A jutalom: A hős egy számára igen értékes jutalmat kap. Ez a jutalom abban is segíti a hőst, hogy az illető jobban rálásson az eddigi életére, hibáira, erősségeire.
10. Visszatérés: Vajon mit kezd a hős az eddigi sikerével? Hogyan tudja folytatni az életét a megszokott környezetében?
11. Az áldozat: A hősnek azt a döntést kell meghoznia, hogy eredeti életkörülményeibe, családjába, munkahelyére beviszi-e azt a tudást, amit az úton megszerzett.
12. Az elixír: A fejlődés, amely a hősben végbement, nem öncélú. A hős képes átadni másoknak a tudását, anélkül, hogy rájuk erőszakolna bármit is.

A jó élet Hős Utak sorozata.