Kulcsmondatok Hazánk Élharcosának Forradalmi Beszédéből

KULCSMONDATOK A MINISZTERELNÖK FORRADALMI BESZÉDÉBŐL.
 
Soha ilyen szókimondóan nem beszélt egy európai ország miniszterelnöke a háttérhatalomról, a rejtőzködő magánbirodalomról. Mindent ő sem engedhet meg magának, de mégis, ilyen őszinteséget eddig még nem hallottunk. Talán egyetlen kivétellel: amikor a 2017-es bálványosi szabadegyetemen elhangzott: “Globálisnak nevezett nemzetek feletti elit. 

Nézzük a 2018. márc. 15-i beszéd néhány válogatott kulcsmondatát:

Azt akarják, hogy mostantól egyre inkább ne mi és ne a mi leszármazottaink ÉLJENEK ITT, hanem valaki mások.

Civilizációs invázió zajlik. A nyugat-európai fiatalok még látni fogják, hogy elvesztik az egyetlen hazájukat. Nekik már nem kérdés.

Nagy nyugati népek és nemzetek városról városra, kerületről kerületre veszítik el az országukat. Azok az országok, amelyek a határaiknál nem akasztják meg a bevándorlást, elvesznek, felemésztik őket. Mindezt külső erők és nemzetközi hatalmak akarják ránk kényszeríteni itthoni csatlósaik segítségével.

El akarják venni az országunkat, nem egy tollvonással, mint száz éve Trianonban, most azt akarják, hogy néhány évtized alatt önként adjuk át másoknak, más földrészről érkező idegeneknek, akik nem beszélik a nyelvünket, nem tisztelik a kultúránkat, törvényeinket és életformánkat.

Európa és benne a magyarok világtörténelmi fordulóponthoz érkeztek, még sosem feszültek egymásnak ilyen nyíltan a nemzeti és a globalista erők.

Egyik oldalon állunk mi, akik hiszünk a nemzetállamokban, a családban, a munkában. A másik oldalon a világpolgár elit, akik nyitott társadalmat, határok és nemzetek nélküli világot, leértékelt munkát akarnak, amely felett átláthatatlan bürokraták serege, nemzetek feletti, antidemokratikus erők uralkodnak.

Nemzeti és demokratikus erők az egyik, nemzetek feletti és antidemokratikus erők a másik oldalon.

Európa és Magyarország egy civilizációs küzdelem közepén áll.

Nekünk nem a vérszegény ellenzéki pártocskákkal kell megküzdenünk, hanem egy birodalommá szervezett nemzetközi hálózattal: média, hivatásos béraktivisták, bajkeverő tüntetésszervezők, nemzetközi spekulánsok által pénzelt NGO-k hálózata.

A jó katona nem azért harcol, mert gyűlöli azt, ami szemben áll vele, hanem azért, mert szereti azt, ami mögötte van.

“Ez a mi hazánk, ez a mi életünk, nincs nekünk másik, ezért küzdeni fogunk érte a végsőkig, és NEM ADJUK FÖL SOHA

Végül minden választókerületben ők [Soros hálózatának hazai csatlósai] állnak majd szemben a mi jelöltjeinkkel.

Európa már most invázió alatt áll. Ha hagyjuk, a következő egy-két évtizedben tíz- és tízmilliók indulnak meg Európába Afrikából és a Közel-Keletről. Brüsszel nem védi meg Európát. A bevándorlást nem megállítani, hanem támogatni és szervezni akarja.

A nyugat-európai fiatalok még látni fogják, hogy elvesztik azt a helyet, amelyet az otthonuknak nevezhettek.

Mi voltunk az egyetlenek az EGÉSZ EU-ban, akik megkérdeztük az embereket, akarnak-e tömeges bevándorlást!

Arra kell készülnünk, hogy a mi jelöltünkkel végül mindenütt egy »Soros-jelölt« áll majd szemben három hét múlva, az országgyűlési választáson (2018. ápr. 8.).

Gyáva népnek nincs hazája. Soha sem volt könnyű, de mindig összeszedtük a bátorságunkat. A végén mégis mindig mi győztünk. Végül csak hazaküldtük a szultánt a janicsárjaival, a Habsburg császárt a labancaival, a szovjeteket az elvtársaikkal, és most hazaküldjük »Gyuri bácsit« is a hálózatával egyetemben.

A civilizációs és biológiai életben maradásunk a tét, a miénk és a szeretteinké.

Kész rejtély, hogy ennyi vész után a magyarok még ezer év után is itt vannak. Talán azért van így, mert mindig tudtuk, hogy létezésünknek van értelme saját magunkon kívül. Biztosak vagyunk abban is, hogy többet adtunk a világnak, mint amennyit kaptunk tőle, a magyarok nélkül szegényebb lenne a világ, fájdalmasabb volna Közép-Európa történelme.

…Brüsszelben és a TÖBBI birodalmi központban….

Csak az a kérdés, a magyarok tanultak-e a mások hibájából, megértették-e, csak egyszer lehet elrontani.

Fiatalok: most úgy érezhetitek, tiétek az egész világ, “ide nekem az oroszlánt is”. Igazatok van, a nagyra törés hiánya maga a középszerűség, és az élet semmire sem jó, ha nem kezd vele valamit az ember – mondta. Ám eljön a pillanat – folytatta -, és rá fogtok ébredni, kell egy hely, egy nyelv, egy otthon, ahol az ember az övéi között, biztonságban, szeretetben leélheti az életét. Egy hely, ahová visszatérhet, ahol megérezheti, hogy az élet nem hiábavaló, és a végén sem hullik a semmibe. Hozzáadódik és beépül az ezeréves nagyszerű alkotásba, amit egyszerűen csak hazának, magyar hazának nevezünk.

Magyar fiatalok, most a hazának van szüksége rátok, gyertek, harcoljatok velünk, hogy amikor majd nektek lesz szükségetek a hazára, még meglegyen!

Sok százezer, talán több milliónyi európai által irigykedve tisztelt forradalmár beszéde angol feliratozással:
https://www.youtube.com/watch?v=GmGyDw6_ypo

 

Reklámok

Kulcsmondatok Hazánk Élharcosának Forradalmi Beszédéből” bejegyzéshez ozzászólás

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.