Pártok 2018-as választási programjai archiválva

Néhány fő ellenzéki párt 2018-as választási programja. Jók lesznek ezek még 4 év múlva, de a leendő 4 év közben is: néhány elemet igenis érdemes belőlük megvalósítani, négy éves időszakra bölcsen elosztva –hasonló módon, mint a szingapúri kormány–, hogy legközelebb ennyivel is kevesebb fogni valójuk legyen az országellenes és magyarságellenes, “iszlámcsempész” bandáknak pártoknak. Már ha van esze a kormányerőknek.
 
Az ellenzéki ígéretek közül néhány elemet igenis a kormánypárti szavazók is bátran képviselhetnek igényként a kormánypártokkal szemben most és az elkövetkező négy év során. Nem kell mindent elítélni azért, mert más színű táborból jön az ötlet.
 
Annyit egyébként fel kell ismerni, hogy számos ellenzéki ígéret fő célja egyetlen egy dolog, a 2/3-ad megakadályozása, oly módon hogy összességében sikerüljön eltéríteni annyi néhány ezer vagy néhány száz szavazót, hogy 1 képviselő híján ne legyen meg a kétharmad a keresztény-konzervatív oldalnak.
 
Ennek dacára még ezen típusú ígéretek között is lehet olyan ötlet, amit a következő 4 évre elosztva érdemes lehet megvalósítani. Ami első látásra ostobaságnak tűnik, lehet hogy kisebb módosítással és forrás-átcsoportosítással megvalósításra érdemes. Elvégre a választó a vevő.

A végcélok és a tét:

A.) az MNB végre újra nemzetellenes és liberális legyen
B.) egyetlen egy képviselő híján ne legyen meg a 2/3-ad
C.) Magyarország iszlám arab köztársaság legyen.

LMP 2018-as választási programja archiválva:

Weboldal: lehetmas.hu
Archív verzió 2: https://archive.is/vGX1k
Antikorrupciós 11 pont
Archív verzió 2: https://archive.is/VkiqG
Szél-terv
Archív verzió 2: https://archive.is/JyieH

DK 2018-as választási programja archiválva:

Weboldal: dkp.hu
Archív verzió 2: https://archive.is/kETLG
Archív verzió 4: https://archive.is/soJIw

Jobbik 2018-as választási programja archiválva:

Weboldal: jobbik.hu
Jobbik 2018-as választási programja, mely a többiekére 2 napra rá jelent meg:
Archív verzió 1:
http://web.archive.org/web/20180220165704/https://www.jobbik.hu/sites/default/files/
kepek/magyar_szivvel_jozan_esszel_tiszta_kezzel.pdf
Archív verzió 2: https://archive.is/fSdrM

Leleplező Box Fiókbeli archív verziók

A fenti weboldalak PDF-ként kimentve, archiválva a Leleplező Box Fiókjában, ha a fenti linkek egyszer már nem működnének:
https://app.box.com/s/tro2tba4dg90kodn2loxydvnc4yjv88p
(a teljes box fiók pedig itt)

A végcélok és a tét:
A.) az MNB végre újra nemzetellenes liberális legyen
B.) egy képviselő híján ne legyen 2/3-ad
C.) Magyarország iszlám arab köztársaság legyen.
A képen balról jobbra:
Szrgya Popovics CIA-s utcai felforgatás-szakértő, Ron Werber politikai felforgatás-szakértő, jobb oldalt a nemzetek az emberiség feletti bankárdinasztia Rotschild kirakati nagyfőnöke és végrehajtó bábja.
Reklámok