GDP vagy egészség, avagy miért emberellenes a piacgazdaság?

Ha belegondolunk, egy igazán hatékony gazdaságban nem lenne nagy a GDP (azaz a kereskedelmileg értékesített áruk és szolgáltatások összértéke), hisz minden termék lehetőleg örök életre szólna, valamint maximális modularitással és kompatibilitással bírna, így alacsony lenne a gyártási volumen, és a javítási költség. Egy ilyen technikailag hatékony gazdaságban könnyen elérhető és fenntartható volna a hozzáférési bőség*, az alacsony szintű termelés miatt alacsony volna a nyersanyag-igény, a hulladék összmennyisége, a környezetszennyezés, és persze arányosan kevesebbet kellene dolgozni, így kevesebb volna a stressz. Mindent összevetve tehát jobb volna a közegészség.

A technikai hatékonyság a hulladék aránya, a piacgazdaság szereplői azonban ellenérdekeltek a hulladék csökkentésében, azaz a technikai hatékonyság növelésében, hisz minél hamarabb megy tönkre egy termék, annál hamarabb lehet újra eladni.
Piacgazdaság: több hulladék, több profit – TZM

A legtöbben elfelejtik, hogy valójában ez az a mutató, amelynek növelése minden társadalom legfontosabb célja, csak a jelenlegi, beteg kultúránkban ezt egy proxi-val helyettesítjük, a GDP-vel. Egyesek azért, mert abból a téves feltételezésből indulnak ki, hogy ha nő a GDP, akkor majd nő a közegészség is, a legtöbben viszont nem is tudják, hogy igazából a közegészség növelésével kellene foglalkozni, mert a téma elvész az állandó zajban, amit a száraz iskolai tananyag, az alulfizetett, lélekölő munka, a reklámok, az agyatlan TV-műsorok, a híradó, és az értelmetlen politikai vitaműsorok keltenek.

Miért? Alapvetően azért, mert a gazdaságunk emberellenes, hisz bár az egészség volna a legfontosabb, abból nem lehet pénzt csinálni, így a gazdaságnak akkor jó, ha mi nem vagyunk egészségesek (és ha sok pénzt adunk olyasmikért, amikre valójában nincs is szükségünk, csak a manipulatív reklámok elhitetik, hogy ha nem vesszük meg, akkor rosszabbak vagyunk, mint mások).


*hozzáférési bőség: minden adott pillanatban elegendő mennyiségű termék áll rendelkezésre azok számára, akik használni szeretnék azt, mivel a termékekhez való hozzáférést nem korlátozza a tulajdonjog, minthogy tulajonjog helyett minden állampolgárnak hozzáférési joga van a javakhoz (beleértve az ingatlant és a gépjárműveket). A tulajdonjog pazarló mivolta könnyen belátható a személyautó példáján, mely idejének 90%-át garázsokban és parkolókban tölti, használatlanul, így sokkal többet gyártanak le belőlük, mint amire egyébként minimálisan szükség volna.

Reklámok

Dābiq ≠ Drábik – dr. Drábik János elhatárolódik a Dābiq blogtól

A Leleplező könyvújság szerkesztőjének, Dr. Drábik Jánosnak semmi köze sincs az alábbi interneten terjedő anyaghoz, amelyet egy félreérthetően hasonló nevű dzsihád internetes lap, a Dābiq tett közzé. Dr. Drábik kollégánk ezúton elhatárolódik a Dābiq internetes ISIS-es terrorújságtól, annak minden anyagától és gyilkos szellemiségétől, egyúttal mindazoktól a blogoktól és honlapoktól, amelyek őt a Dābiq-kal hozzák összefüggésbe.

Nem orosz, hanem nyugati gépet akart felrobbantani az Iszlám Állam – állítja a Propeller*.

Az interneten terjedő cikk szerint a terroristák azután döntöttek az orosz gép elleni támadásról, hogy Moszkva szeptember végén megkezdte légicsapásait a milícia szíriai állásai ellen.

Miután rést találtunk a sarm-es-sejki nemzetközi repülőtér biztonsági rendszerén (…) orosz gépre változtattuk a célpontot” –  írja a Dābiq ISIS-újság.

Az írás szerint a dzsihadisták pokolgépet juttattak a gépre, amely “219 orosz és 5 más származású keresztes halálát okozta egy hónappal Oroszország meggondolatlan döntése után“.

* http://propeller.hu/nagyvilag/3172221-nem-orosz-hanem-nyugati-gepet-akart

Dr. Drábik János nem terrorista és semmi köze az ISIS-hez, semmi köze a Dābiq-hoz!

Alternatív Hír- és Videóforrások

Szeretnénk, ha a távoli jövőben is, a Leleplező Magazin tovább élne. Ehhez szükség lesz olyan tehetséges nemzettársainkra szerte a világból, akik tájékozódnak a világ nem-fősodrású hírforrásaiból és ÖSSZEKÖTIK A PONTOKAT, a hiányzó láncszemeket, MEGLÁTJÁK AZ ÖSSZEFÜGGÉSEKET.

Hiszen rövidtávú hír rengeteg van. De a Magazin céljai közé inkább az tartozik, hogy hosszútávra érvényes összefüggéseket közöljön, a nagyobb képet, a háttérben mozgó nagyobb erőket leleplezze le. Emellett megoldásoknak, megoldásjavaslatoknak is helyük van a Magazinban – amikből aztán végkép kevés van a tudatokban, az internet rövid idő alatt lefrissülő híreiben.

Ennek elősegítésére osztjuk meg az Alternatív Hírforrások és Videóforrások című dokumentumot.

Ha értékesnek tartod írásod ilyen szempontokból is, akkor a Leleplező Magazinnak bátrad küldd el! Mivel – érthető okokból – sok emailt kap a főszerkesztő, előfordulhat, hogy átsiklik felette a figyelem vagy sokára érkezik válasz, de te tarts ki a Jóban!

Róna Péter: Magyarország bérmunkásország lett – önként

rona_peterKiemeltük a legfontosabb részleteket Róna Péter legutóbbi szemfelnyitó cikkéből: 

Már régóta nem szakmailag megalapozott megoldásról, hanem gyökeresen átszabott „kétsebességű” Európa megteremtéséről van szó, amiben a döcögők szerepe a gyorsvonaton robogók világgazdasági versenyképességének fenntartása az olcsó bérmunka biztosításával, ahol a periféria – mi is – az erős magországok belső gyarmatává válik.

Magyarország önként beállt az alárendelt helyre

A magyar elit már rég megadta az eltérő csomagolású, de tartalmilag azonos választ: hazánk az olcsó bérmunkával kíván hozzájárulni Európa boldogulásához.

Leépítjük a képzést, az oktatást, a kultúrát, általában a tudást, mindazt, amire nincs szüksége a „kétkezi munkára” ítélteknek az alacsony hozzáadott érték termeléséhez… leépítjük az egészségügyet, hiszen a hosszú élet csak viszi a pénzt; egyszóval beállunk az új rendszerbe, a számunkra kijelölt, alárendelt helyre. Szidjuk a multikat, de „stratégiai megállapodást” kötünk velük.

(Hozzátesszük: a vállalatot egyébként jogilag semmire sem elkötelező, stratégiai megállapodást a vállalat nevében általában egy másik jogi személy köti, mint amelyik az alkalmazottakért felel: így a megállapodást maradéktalanul betartva is el lehet bocsátani tömegesen alkalmazottakat, mint ahogy arra már volt precedens).

…Tehetséges fiataljainkat pedig szélnek eresztjük. Megrendelésre készek vagyunk megszondázni Európa közvéleményét a kényes kérdésekről – a halálbüntetésről, a bevándorlókról, Putyinról, az illiberális demokráciáról – úgy, hogy a szonda erkölcsi és politikai árát ne a megrendelő, hanem mi fizessük.

(Érdemes meghallgatni az alábbi, felháborító youtube-című előadását is)

Cserébe persze a megrendelő biztosítja a szondát kivitelező Orbán-kormánynak (hozzátesszük: az éppen aktuális kormánynak) a fennmaradást. Ebben az új rendszerben ugyanis a rezsimváltás veszélye azt illeti, aki népszavazást rendel el, mint a görög kormány, és nem azt, aki azt megtagadja, mint a magyar.

Azokat, akik egy igazságosabb, emberhez és környezetéhez méltányosabb életről álmodoznak, és nem azokat, akik, mint mi, készek egy beteg szerkezet káros következményeit a legszegényebbekre, a legkiszolgáltatottabbakra terhelni.

Forrás: http://mno.hu/velemeny/europa-es-a-nemet-zeusz-1294295

Eredeti cím: Európa és a német Zeusz

Eredeti közzététel: 2015. július 8., szerda 10:29, frissítve: szerda 11:03

Putyin: a globális felmelegedés megtévesztés

Putin_Vlagyimir Putyin Oroszország elnöke szerint a globális felmelegedést fegyverként használják, többek között országának gazdasága ellen is.

A globális klímaváltozást szélhámosságként jellemezte (“fraud“), amivel egyebek mellett azt akarják megakadályozni, hogy Oroszország kihasználhassa rendkívül gazdag olaj- és földgázforrásait.

Staniszlav Belkovszki, politikai elemző, Putyin keményszavú kritikusa szerint az orosz elnök úgy gondolja, hogy „nincs globális felmelegedés, illetve az egész egy csalás, ami bizonyos országok, például Oroszország fejlődésének megakadályozását célozza. Ezért nem téma ez nálunk a közösségi médiában.”

„Azt találtuk, hogy bár a klímaváltozás létezik, ez egy ciklikus folyamat és az antropogén hatások nagyon korlátozottak,” nyilatkozta Andrej Illirionov, Putyin vezető gazdasági tanácsadója még a 2000-es évek elején a New York Timesnak.

„Világossá vált, hogy a klíma egy rendkívül összetett rendszer és a globális felmelegedés elleni harc szükségességének alátámasztására eddig elénk tárt bizonyítékok igencsak alaptalanok.”

Szeptemberben Putyin vezető tanácsadója a globális felmelegedéssel kapcsolatos ügyekben visszautasította azokat a kritikákat, amelyeket a Climate Action Tracker, az ENSZ-hez és a Rockefeller érdekeltségek által finanszírozott World Wildlife Fund-hoz kötődő klímakutatással foglalkozó szervezet fogalmazott meg Oroszországgal szemben.

„Ez pusztán az ő véleményük, nem vet fel semmi kézzelfoghatót és nem is objektív,” mondta Alexander Bedritszky az ENSZ Nemzetközi Klímaváltozási panelének moszkvai ülésén.

„Azt mondanak, amit akarnak, de a mi elkötelezettségeink a klímarendszerek alakulásának 70 különbözőféle lehetőségén alapulnak.”

Forrás: http://idokjelei.hu/2015/10/putyin-szerint-az-antropogen-klimavaltozas-egy-geostrategiai-fegyver/

Hozzáfűzésünk: milyen érdekes ugyanakkor, hogy a chemtrailekről, amikkel permeteznek minket, és a chemtrail-HAARP globális-kozmikus fegyverrendszerről, amivel az időjárás-hadviselést (“weather warfare”) végzik, nem tesz említést Putin....

Önvédelem a migránsok és az EU-kalifátus ellen – Drábik János és Tőke Péter új könyve!

Megjelent Tőke Péter Sheldon és Drábik János legújabb könyve, “Önvédelem a migránsok és az EU-kalifátus ellen” címmel. Rendeld meg most!

első borító - Önvédelem a migránsok és az EU-kalifátus ellen - Tőke Péter Sheldon és Drábik JánosA könyvhöz ajándék is jár! Az 592 oldalas könyv ajándékként tartalmazza “A Kormánybuktatás Kézikönyve” már korábban megjelent I. kötetét és az ebben könyvben most megjelenő II. kötetét, Drábik János és Tőke Péter tollából!

Az Európai Uniót úgy hozták létre, mintha egy “lassú államcsíny” lett volna. (Ma már sokan úgy tartják, hogy a történelem leglátványosabb államcsíne.) Az Unió létrehozását úgy tervezték, hogy fokozatosan kiszorítják a demokratikus struktúrákat és folyamatokat.

A nemzetállamokat megillető szuverén jogköröket úgy adták át fokozatosan a brüsszeli bürokráciának, hogy nyilvánosan soha nem beszéltek róla, és az 500 millió európait kész helyzet elé állították.

Még az uniós vezetők nagy része sem tudja, hgoy az EU már jó ideje átalakulóban van, s a migrációs invázió csak megerősíti, hogy EURÁBIÁ-vá alakul át.

E kötet rendkívüli időszakban, a migránsinvázióval és az ellene történő védekezéssel párhuzamosan született. Sok irányból feltárja azokat az okokat, amelyek az EU nem is olyan távoli, három részre szakadásához vezetnek.

Tudnunk kell, mi a jövőnk, ki a mellettünk kitartó társunk, kinek a csatlakozására számíthatunk, ha összefogásra lesz szükség, s akár még küzdenünk, talán harcolnunk is kell a nemzeti államokból álló, két tenger által is mosott Új Európánk megszületéséért.

A könyv a Leleplező Magazint is kiadó Intermix Budapest kft. gondozásában jelenik meg. A könyvet terjeszti az Alexandra könyváruház, akiknél Drábik könyvei is nagy számban kaphatók, továbbá az Anima könyvesbolt (Pult Kft.). A borítót az Alexandra készítette.

Készüljön fel az új Európára, vegye meg a több, mint 590 oldalas könyvet, mely ajándékként tartalmazza “A Kormánybuktatás Kézikönyve” már korábban megjelent I. kötetét és az ebben könyvben most megjelenő II. kötetét, Drábik János és Tőke Péter tollából!!

A kötet kapható az Alexandránál, ahol Drábik többi könyvét is megtalálod! 

Menekültek: Halálból az életbe – Sevaster legújabb videója

Miért kényszerülnek milliók otthonuk elhagyására életüket kockáztatva, milyen viszontagságokon mennek át, és hogyan fogadják őket? Hogyan lovagolják meg politikai erők mások nyomorúságát saját támogatottságuk érdekében? És vajon kik tehetők felelőssé az egész világot érintő válságos helyzetért?
https://www.facebook.com/sevaster1/